LEGACY - JÖVŐBIZTOS SZERVEZETEKET ÉPÍTÜNK

A csinálás művészete – iránytű vezetőknek

2019. augusztus 23. - Legacy Kft.

steps-388914_1920.jpgA legtöbb vezetőnek nagyon jó a beszélőkéje. Sőt, többen kommunikációs tréningek tömkelegén vettek részt, még a nyilvánosbeszéd-kurzuson is voltak! Hogy van az, hogy ezt a készséget ennyit pallérozzuk, és közben meg ott van valami, amiről meg teljesen leesik a figyelem: a csinálás. Ki hallott már olyan vezetőről, aki cselekvőkészség-fejlesztő tréningen vett részt?

Én még biztos nem, pedig nagyjából 15 évet töltöttem különböző vezetői pozíciókban, és már jó pár éve foglalkozom vezetőfejlesztéssel.

Szóval a csinálás. Enélkül, valljuk be, semmit nem ér a sok beszéd. Sőt, enélkül a sok beszéd még káros is lehet, hiszen elveszíthetjük az embereink belénk vetett bizalmát, a hitet, hogy jó ember gondjaira vannak bízva.

Adott egy vezető, akinek a csapatában gyakran cserélődnek az emberek. Bár a vezető a csapatmegbeszéléseken, az egyéni teljesítményértékelő beszélgetéseken mindig elmondja az embereinek, mennyire fontosak neki. (És valljuk be, nem sok olyan vezető van, aki a kitűzött célját az emberei nélkül sikerre tudná vinni, szóval ez valahol alap kellene hogy legyen. Nagyratörő célokat motiválatlan emberekkel elérni képtelenség!) Az embereknek már a könyökükön jön ki, hogy szavak szintjén ők mennyire fontosak, mert egyébként a vezető napi szintű tevékenysége nem ezt tükrözi. Nem áll ki az embereiért, amikor kellene; nem hallgatja meg őket, ha gondjuk van; amikor olyan döntéseket kellene meghozni, amik kihatnak az emberek motivációjára, egykönnyen sutba dobja ezt a szempontot.

Mondás szinten ott van egy fontos érték, de a cselekedetben nem jelenik meg.

boots-691174_1920.jpgVagy vegyünk egy vezetőt, aki ragaszkodik a megbeszélések pontos kezdéséhez. Hosszan prédikál arról, hogy mennyire fontos egymás idejét tiszteletben tartani. Majd éppen ő az, aki ezt nem tartja be. Mert hát a dugó, meg nem jött a lift (és szidjuk azt, aki programozta), meg feltartották idefelé jövet egy elképesztően fontos témával. Ő maga nem teszi azt, ami az elvárt lenne. Szóval van csinálás, csak éppen ellenkező előjelű. Amivel egyértelműen eléri azt, hogy az emberei nem fogják komolyan venni, nem fogják tisztelni, és – ha csak nem elképesztően szabálykövetőek – a megbeszélésekre sem fognak időben érkezni.

Szavak és tettek. Összhangban vannak, vagy elválnak egymástól?

Nagy árat fizet az a vezető, aki a tettekben gyenge. De honnan tudod, hogy te erős vagy-e a csinálásban? Például onnan, hogy amit kérsz, azt te magad is hozod, és nem szorulsz magyarázkodásra (hogy például miért késtél a megbeszélésről, vagy miért nincs kész határidőre valamit). Vagy: hogy haladnak a dolgok. Amikben megállapodtok, hogy csináljátok, azokkal történik valami, és nem az van, hogy hétről hétre csak újra előveszitek a témákat. Hogy vannak változások. Ha nem vagy erős a csinálásban, az olyan dolgokban manifesztálódik, hogy azon kapod magad, hogy fontos feladatokat halogatsz, vagy kikerülsz. Hogy ha bármi olyan merül fel, ami túlmutat a rutinon, azt elmismásolod. Hogy csak gyűlnek a mailek, és már inkább nem veszed fel a telefont, mert tudod, hogy amiért hívnak, az fontos, és nem kezdtél vele semmit, inkább ne is menjünk bele a kényelmetlen beszélgetésbe.

shoe-68770_1920.jpgÉs bár tenni a dolgokat, cselekvésbe lendülni a legkézenfekvőbb dolognak tűnik, amikor ott állunk, és a tettek mezejére kellene lépni, jön a lefagyás, a bénultság. Valamiért nem megy. Mit tud tenni egy olyan vezető, akinek nehezére esik a csinálás?

  • Tudatosítsa a csinálás jelentőségét! Hogy enélkül semmit nem ér az egész
  • Gondolja végig, mi a következménye, mi az ára annak, ha nem csinálja. Van, akiknek ez a nyomás jól jön, és akcióba lendül tőle.
  • Van, akinél azonban ennél többre van szükség a változáshoz. Ha ez a jelenség (cselekvőképtelenség) újra és újra visszatér, akkor mindenképpen javasolt a dolgok mélyére nézni. Ha ez nehézség a vezetésben, nagy valószínűséggel az élet többi területén is megjelenik, máshol is nehézséget okoz. Jól tud jönni ilyenkor egy fejlesztő szakember, akivel körbejárják a témát, megnézik az elakadás gyökerét, megoldást keresnek, új stratégiákat próbálnak ki. Aki nem hagyja, hogy a vezető csak beszéljen a dolgokról, hanem rögtön helyzetbe is hozza, hogy fordítsa át cselekvésbe mindazt, amiről beszél.

Akcióra fel! Takarékra Beszélőkével, Csinálókán a sor!

Szabó Tamara
Szervezetfejlesztő, tréner, coach

Hogy biztosan ne maradj le semmiről, kövess minket a közösségi médiában is: Facebook, LinkedIn, Meetup.com: Budapesten és Debrecenben.