Vajon miért érezzük azt olyan gyakran, hogy két külön világ között próbálunk lavírozni? Hogy a munka az egyik oldalon áll, a magánélet a másikon, mi pedig állandóan próbáljuk a kettőt egyensúlyban tartani?

Tényleg ennyire élesen elválnak ezek egymástól? Vagy csak egy régi gondolkodási keret rabjai vagyunk?

Évtizedeken keresztül a „munka–magánélet egyensúly” volt az iránytű, amely arra tanított, hogy ezt a két területet külön kell választanunk és ügyesen mérlegelnünk. Saját tapasztalatom, és modern kutatások azonban mást mutatnak.

A Center for Creative Leadership (2023) egy cikkében erről úgy fogalmaz: a „work–life balance”, azaz a munka–magánélet egyensúly ma már nem működő modell. A világ, ahogyan élünk és dolgozunk, nem két, egymástól elhatárolható területre oszlik. Éppen ezért ma már a Work–Life Integration, vagyis a munka–magánélet integrációját használják és hangsúlyozzák.

Ez az a szemlélet, amit én is egyre fontosabbnak látok: nem egyensúlyozni kell, hanem összehangolni. Nem két életünk van. Egy van: One Life.

Miért gondolom, hogy nem működik a klasszikus „egyensúly” elmélet?  Mert a munka és a magánélet nem két külön identitás. Csak egy életünk van, amelyben rengeteg szerepet töltünk be: dolgozunk, családot alapítunk, barátokkal találkozunk, fejlesztjük magunkat, figyelünk az egészségünkre és pihenünk. Ezek a szerepek nem külön dobozok, hanem dinamikusan összefonódnak, és folyton befolyásolják egymást.

Ugyanaz az ember megy be reggel dolgozni, aki este hazatér, aki gondoskodik, aki jelen van, aki elfárad, aki töltődik.

A két terület folyamatos hatással van egymásra.
És ha ezt nem vesszük figyelembe, akkor teljesen jogosan éljük meg:

• a bűntudatot („itt sem vagyok elég”),
• a szétszakítottságot,
• a folyamatos kontrollvesztést,
• az érzést, hogy valahol biztosan megcsúszunk vagy elbukunk.

A probléma nem velünk van, hanem azzal a hiedelemmel, hogy a munka és a magánélet között kényes egyensúlyt kell teremtetünk.

Mit jelent One Life az én olvasatomban? Ez nekem egyetlen egyszerű, felismerésen alapul:

Nem két külön életem van, hanem egy, és abban sok szerepem. Nem kell választani a szerepek között, hanem meg kell találni a módját, hogy ezek a szerepek egymást támogassák.

Jogos a kérdés, miszerint: Könnyű ezt leírni- de, hogy lehet ezt a mindennapokban megvalósítani? Azt gondolom nem reménytelen:

1. Önismeret és reális működés (Erről a kollégáim az utóbbi időben írtak nagyszerű gondolatokat, ajánlom elolvasni)

Ahhoz, hogy jól integráljuk a munkát és a magánéletet, először magunkat kell ismernünk. Mi az, ami nekünk működik? Mi az, amitől összeomlik a rendszerünk? Mi az, ami tölt, és mi az, ami túl sok? Tisztában lenni azzal, hogy -aktuálisan-mi az érték, mi fontos számomra.

2. Rugalmas keretek

A napjaink nem egyformák.
Lesz olyan nap, amikor a munka kér többet, és lesz olyan, amikor a magánélet. Lehet, hogy a hétvégén is dolgozol, vagy a munkanapodban személyes dolgaiddal foglalkozol. Ezt egyre több munkahely ismeri fel, és a rugalmas munkaidő által biztosít erre lehetőséget.
Integráció esetén nem a tökéletes arány számít, hanem az összhang. Hogy könnyedén válthass örömöt és kiteljesedést okozó tevékenységek között.

3. Energiagazdálkodás.

Nem az idő a legértékesebb erőforrásunk, hanem az energia.
Ha azt pazarljuk, ha nem figyelünk rá, akkor hiába „egyensúlyozunk”, előbb vagy utóbb kibillenünk. „A munka és a magánélet integrációja arról szól, hogy energiát adjon az, amit az életed minden területén csinálsz, lehetővé téve, hogy az energiádat arra fordítsd, ami fontos számodra – mind a munkahelyeden, mind azon kívül-ez a holisztikus szemlélet” - írja a CCL. Az embereknek több energiájuk van, ha olyan dolgokat csinálnak, amiben hisznek, ami fontos vagy értékteremtő számukra.

4. A munka nem az élet ellentéte.

A munka jelentést és értéket is adhat. Ha megtaláljuk benne a célunkat, ha kapcsolódunk általa, akkor a munka is a jóllétünk része lesz — nem feltétele a magánélettől való elhatárolódás.

Nem lennék őszinte, ha nem osztanám meg, hogy én is átéltem  a munka–magánélet összehangolásának nehézségeit a saját bőrömön.

Számtalanszor volt olyan időszakom, amikor a munka egyszerűen „behúzott”, talán ismerős ez számodra is. A tréningekre való felkészülés, a jelenlét, az odafigyelés, a finomhangolás, a fókuszált kapcsolódás… mind olyan tevékenységek, amelyek mélyen bevonnak.
Szeretem a munkámat, amit hivatásomnak tekintek, pont ezért van benne egy veszély: könnyen és észrevétlenül beszippant. 

A legnagyobb felismerés számomra azt volt, hogy nem a munka ellen kell harcolnom, hanem a saját működésemet kell megértenem. A probléma ott kezdődik, ahol a flow átcsap kizsákmányolásba, és a munka kiszorítja a többi szerepemet. Ha nem figyelek magamra, a munka nem csak kitölti az időmet, hanem elszívja az energiámat is.
Ekkor döbbentem rá, milyen fontos, hogy ne elválasztani próbáljam a munkát a magánéletemtől, hanem megtalálni azt a működést, ahol mindennek megvan a helye és, ahol én sem veszek el.

Ez a felismerés formálta bennem a One Life gondolkodást.

Zárógondolatként: Nem két világ, hanem egyetlen élet. A munka és a magánélet nem ellenségek, nem versenytársak és nem mérleg két oldala. Ha így gondolkodunk róluk, törvényszerű a kudarcélmény. A valóság az, hogy egyetlen életünk van — One Life — és ebben az egy életben több szerepet élünk egyszerre. A feladatunk nem az, hogy szétválasszuk őket, hanem hogy olyan rendszert alakítsunk ki, amelyben mindkettőnek helye van.

A kérdés tehát nem ez:
„Hogyan egyensúlyozzak a munka és a magánélet között?”

Hanem ez:
„Hogyan alakítsak olyan életet, amelyben minden szerepem összehangoltan működik, és én is jól vagyok benne?”

Weboldal | Facebook | LinkedIn | YouTube 

Felhasznált forrás: Center for Creative Leadership (2023). Rethinking Work-Life Balance: Focus on Integration