LEGACY - JÖVŐBIZTOS SZERVEZETEKET ÉPÍTÜNK

Legacy: A szervezetfejlesztés és mi

Új ember a csapatban

II. rész

2021. március 12. - Legacy Kft.

brooke-cagle-g1kr4ozfoac-unsplash.jpg

Az előző heti blogposztban saját belső kihívásaimat osztottam meg a munkahelyváltással kapcsolatban. A második részben a fogadó fél, tehát a csapat és annak vezetője lesz középpontban. Vajon ők hogyan tudják támogatni az új csapattag minél gyorsabb beilleszkedését? Most ezzel kapcsolatos tapasztalataim következnek.

Küldetés, normák tisztázása

Ahogy említettem, újonnan érkezőként nekem van a legkevesebb információm a leendő csapatom normáiról, szokásairól, az ott zajló dinamikákról, a csapatnak az erre vonatkozó tudás viszont rendelkezésére áll. Érdemes ezen egyenlőtlenség feloldására időt szánni és mihamarabb megismertetni az új embert a csapat küldetésével, értékrendjével és működési normáival, hogy legyen ezekről egy közös értés csapatszinten. Erről bővebben már írtunk egy korábbi blog bejegyzésben. Ez az én esetemben megtörtént, ami a csapat kapcsán egy erős pozitív benyomást eredményezett bennem: éreztem, hogy nekik is fontos, hogy minél gyorsabban felvegyem a fonalat és zökkenőmentesen tudjunk együtt dolgozni a közös célok elérésén.

kobu-agency-7okkfhxrxnw-unsplash.jpgHasználati utasítás magunkhoz, a csapathoz

A beilleszkedés során sűrűn elhangzó mondat: „Ezt hogy szoktátok csinálni?”.

Mire is vonatkozik ez? Ha már a fentebb említett küldetés és normák tisztázva vannak, érdemes még kiegészíteni egy arra vonatkozó beszélgetéssel, hogy „mi hogyan működünk együtt a mindennapokban?”. Ez egyfajta széleskörű használati utasítás, ami csapatonként eltérő dolgokat foglalhat magában: a szünetek sűrűségétől kezdve egészen addig, hogy milyen kérdésben kit keressen az új munkatárs. Ez a gyakorlati útmutató egyébként az új csapattagra is vonatkozhat: ér megkérdezni, hogy neki milyen – munkamenetet érintő - igényei, szokásai vannak, amiket várhatóan behoz a szervezetbe működésébe. És mindez mire is jó? Arra, hogy jobban értsük egymás működését. Ha jobban belegondolunk, mennyi súrlódás, feszültség elkerülhető lenne egy ilyen használati utasítással…

Kapcsolódás elősegítése

A jelenlegi COVID helyzet magában foglalja azt az adottságot, hogy élőben igen keveset tudunk egymással találkozni, a személyes kapcsolódási lehetőségek száma véges. Érdekes élmény volt, mikor az egyik kollégával egy személyes meeting elején kimondtuk, hogy ugyan az online térben már többször beszéltünk, élőben ez az első találkozásunk. Kicsit furcsa volt, mivel úgy éreztem, mintha már régóta ismernénk egymást. Tapasztalatom szerint az online térben is meglepően jól lehet kapcsolódni egymáshoz, tehát attól, hogy személyesen nem tudunk egy helyen lenni, a lehetőség adott az interakciókra. Ezt a kapcsolódást nálunk csapat szinten a heti státusz meeting hivatott erősíteni. Kora reggel és online zajlik, viszont tere van annak, hogy mindenki elmondja: „Hogy van?” illetve „Milyen kihívások elé néz a következő egy hétben?”. Új csapattagként nekem ez az egyik legfőbb támpontom: segít felvenni a csapat ritmusát, az elhangzottak alapján könnyebb megértenem a folyamatokat, illetve maguktól is helyükre kerülnek a puzzle darabkák a saját feladataim kapcsán is.

students-team-work.jpgVisszajelzések fontossága

Normák, értékrendek tisztázása, használati utasítás, státusz meeting. Vajon ezeken kívül mi kellhet még ahhoz, hogy az új ember minél hamarabb beletanuljon feladatkörébe és magabiztosan ellássa azt?

Új feladatok kapcsán az ember minden lépést kétszer meggondol, végül csak ráklikkel az „elküld” gombra és vár, hogy mi lesz a reakció. Amennyiben van reakció... Ezzel kapcsolatban a tapasztalatom az, hogy minél sűrűbben kapok visszajelzést, annál könnyebben validálom, hogy éppen jó úton haladok-e, vagy amit csináltam ott szükség van még egy kis korrekcióra. Nálunk, az új helyen, visszajelzést nem csak a vezető adhat, hanem a csapattagok is, illetve az új csapattagra is vonatkozik, hogy nyugodtan kérhet feedbacket, ha szükségét érzi. A folyamatos és jól használt visszajelzés egyfajta megerősítésként szolgál a munkatárs számára, hogy jó úton halad a kitűzött célokat illetően. Ez tökéletes módja annak, hogy mihamarabb megfelelő rutint szerezzen a feladatokban, stabilizálja őt a feladatkörében és a bizalmat is erősíti az új csapattag és a csapat között.

Elmondhatom, hogy az új csapatom részéről felém irányuló támogató légkör nagymértékben megkönnyíti számomra a munkahelyváltással járó átmeneti időszakot. A fent felsorolt érzések és tapasztalatok saját nézőpontomat tükrözik és remélem, hogy hasznos gondolatként szolgálnak mind a munkahelyváltás időszakát élők, mind pedig az éppen új tagokat integráló csapatok számára is.

Vass Andrea
Junior szervezetfejlesztő, coach

 

Hogy biztosan ne maradj le semmiről, kövess minket a közösségi médiában is: Facebook, LinkedIn,  Meetup.com: Budapesten és Debrecenben. Látogass el Spotify csatornánkra és iratkozz fel a hírlevelünkre is!

süti beállítások módosítása