Van olyan ismerősöm, kollégám, aki – habár nincs rákényszerítve, mégis – rendszeresen önmaga próbál mindent elvégezni, nem osztja meg a tudást, ötleteket, és másokéra sem igazán kíváncsi, nem delegál. Elgondolkodtam, hogy milyen okai lehetnek annak, hogy valaki, aki papíron egy csapa tagja, inkább magányos farkasként éli mindennapjait.

Honnan az ötlet? Néhány hete részt vettem egy visszajelzésen, ahol arról beszélgetett a kolléga – az egyszerűség kedvéért nevezzük Magányos Farkasnak – és a vezetője, hogy habár nincs különösebb probléma Farkassal vagy a tevékenységével, de a csapatmunkából, a közös teherviselésből nem annyira veszi ki a részét, mint az tőle telne, figyelembe véve a tudását, több éves tapasztalatát a cégnél, és energikusságát.

Farkas a saját szájíze szerint vállal részt a csapatot egészében érintő feladatokból. Nem rázza meg különösebben, ha mások időszűkében vannak, neki pedig lenne szabad 20 perce, nem ajánlja fel segítségét túl sűrűn. Legalábbis eddig így volt… Reméljük használ(t) a visszajelzés, és fog változtatni a viselkedésén a saját és a csapat érdekében.

De ez csak egy példa a sok közül, nézzük, mik állhatnak az ilyesfajta viselkedés háttérben!

• Bizonytalanság: Farkas fenyegetve érezheti magát a munkatársaitól. Mi van, ha más jobban fogja csinálni az ő feladatát, mint ő maga? Mi lesz, ha mindenki látni fogja, hogy neki nincsenek is olyan jó ötletei? Akkor már le is cserélik?
• Bizalmatlanság: félelem attól, hogy a többiek nem fognak olyan színvonalú munkát letenni az asztalra, mint amit ő egyedül. Sajnos hajlamosak vagyunk beleesni abba a hibába, hogy azt gondoljuk, csak az, és csak úgy lesz tökéletes, ahogy én magam csinálom. Pedig koránt sem, hisz több szem többet lát, biztos mások észrevesznek olyan hibákat, amiket az Farkas szeme már nem.
• Alapvetően nem társaságkedvelő: ha egy introvertált típus, akkor magától nem fog eszébe jutni, hogy milyen klassz lenne a többiekkel együttműködve dolgozni egy projekten, hanem sokkal inkább maga lát neki, még akkor is, ha lehet együtt gyorsabban végeznének.
• Naivitás: alábecsüli a jó eredményekhez, a sikerhez vezető út buktatóit, és ebből fakadóan megpróbál egyedül végig menni az úton. Jobb esetben előbb, rosszabb esetben utóbb rájön Farkas is, hogy muszáj lesz alkalmazkodnia, hiszen totál-teljesen-maximálisan egyedül semmilyen célját nem lesz képes elérni.

Ezek közül az opciók közül bármelyik is legyen a tényleges ok – vagy tán még ezeken felül valami más – mindenképp érdemes többször is beszélgetni róla a mindenkori Farkassal. Az általam felhozott példánál sem egyetlen visszajelzés fogja hosszútávon meghozni a sikert, hanem a rendszeres visszajelzés a jelenségről, de tény, hogy meg kell tenni az első lépést is.

Írásomat szeretném egy ide kapcsolódó, gondolatébresztő idézettel zárni:

„Az egyes mérkőzéseket a tehetség nyeri, de a bajnokságot a csapatmunka.” John C. Maxwell

Viktor Csenge
junior szervezetfejlesztő

Hogy biztosan ne maradj le semmiről, kövess minket a közösségi médiában is: Facebook, LinkedIn oldalainkon, valamint látogass el Spotify csatornánkra, és keress minket a Meetup.com-on: Budapesten és Debrecenben!