Az elmúlt héten az egyik Legacy-s meeting-en a csapatból többen is arról számoltunk be, hogy az ország bármely táján járunk, vagyunk, legyen szó bármilyen szektorban lévő cégről, az utóbbi időben jellemző egy általános fáradtság, fásultság az emberekre, és hogy egy kissé negatívabban látják a dolgokat. „Jah, hogy ez a jelenség máshol is ennyire dübörög mostanában?!” – ez a felismerés, gondolat ihlette ezt az írásom, melynek témája a panaszkodás.

A blogom főszereplője Panasz Panna lesz, az ő segítségével fogom összefoglalni a gondolataim a témáról. Fontosnak tartom már itt az elején leszögezni, hogy az, hogy Panna elmond egy rossz hírt, elmesél valami szomorú, vagy dühítő dolgot, ami vele történt aznap, azt én nem tekintem panaszkodásnak! Sokkal inkább arra a negatív hozzáállással megfűszerezett, mindenben a legrosszabbat látó szóáradatra gondolok, ami olykor úgy tűnik, sosem apad el, sosem fogy ki, és hiába kap jobbnál jobb tanácsokat, ötleteket a helyzet megoldására, akkor sem tesz azért szinte semmit, hogy jobb helyzetbe kerüljön. Ismerős?!

Vajon miért panaszkodik Panna?

Nyilván nem tenné, ha nem származna belőle valami fajta előnye. Először is, kiadja a feszültséget, levezeti a stresszt, lead a teherből, ami a vállát nyomja, tehát azáltal, hogy kibeszéli magából, megkönnyebbül. Lehet, hogy ezzel kíván hangot adni elégedetlenségének. Nem mondja meg konkrétan, kerek-perec, hogy mi a baja – mert nem meri, nem tudja –, hanem ilyen „finomabb” formában adja mások tudtára, hogy valamivel nem teljesen elégedett. Ha panaszkodik, figyelmet kap attól, aki a lamentálását hallgatja. Sőt, mi több, együttérzést is kicsikarhat a rosszabbnál rosszabb események megosztása után. Vigyázat, lehetséges, hogy ez egy játszma Panna részéről, és arra vár, hogy valaki megmentse. Vagy, fennáll annak is a veszélye, hogy nem a pozitív hozadéka miatt panaszkodik, hanem mert már szinte nem tud szabadulni a tevékenységtől, tulajdonképpen szokásává válik a sopánkodás. Amikor megismétel egy gondolatot, akkor az agyában a neuronok között olyan kapcsolat épül, ami segíti az információ gyorsabb áthaladását, ezzel elősegítve azt, hogy ha legközelebb hasonló adathoz jut, akkor az eddigieknél még hamarabb tudja feldolgozni az adott infót.

Hogyan hat ez a környezetére, a csapatra?

A közhangulatra egyértelműen rombolóan. Az, hogy Panna rendszeresen félig üresnek látja a poharat, és ezen is tartja a fókuszt megnehezíti azt, hogy észrevegye, a csapattagok észrevegyék a jó dolgokat, amiknek lehet örülni, a sikereket. Olyan, mintha sötétedés után is napszemüvegben közlekedne, még kevésbé veszi észre a szeme a fényt, és ezzel hatással van más emberek kedvére, gondolataira is. Viszi az időt és az energiát az, hogy őt hallgatják, vele foglalkoznak, neki próbálnak – legtöbbször hiába – segíteni, vagy pont, hogy magukba fojtják a véleményüket, mert tudják, süket fülekre találna a mondanivalójuk.

Hogyan viszonyulj Panasz Pannához?

Alapvetően két lehetőséged van: vagy kezdesz vele valamit, vagy nem kezdesz vele semmit. Ezzel aztán sokat mondtam, ugye?! Ha nem tudsz, vagy éppenséggel nem is szeretnél vele semmit kezdeni, akkor csak simán engedd el! Ha veled osztja meg sérelmeit, egyik füleden be a másikon ki. Így könnyíted meg saját magad számára a legjobban a helyzetet! Ha tudsz, vagy pedig szeretnél vele foglalkozni, amikor legközelebb Panna neked panaszkodik, akkor nézz rá más szemmel, halld ki a szituációból azt (is), hogy lehet benned bízik a legjobban, lehet, hogy a segítséged szeretné kérni, vagy arra vár, hogy megdicsérd… Ha pedig azon kapod magad, hogy Te bújsz a bőrébe, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy mi a Te mozgatórugód a dolog mögött. Mit tudsz tenni annak érdekében, hogy legalább egy hajszálnyit jobb, kellemesebb legyen a helyzeted annál, mint amiről épp nemtetszésed fejezed ki?