Első olvasatra a blog címe enyhén provokatívnak tűnhet. Ha a kedves olvasónak ez az első gondolata, bizonyos szempontból igaza is van. Napjaink nagy kérdése a felelősségvállalás, ahogy az is, van-e bármilyen módszerünk vagy eszközünk - és ha igen, mi az - amivel másokat felelősségben tarthatunk?

Szervezetfejlesztői, tréneri munkám során sokszor szembesülök azzal a jelenséggel, hogy a felelősségi körök tisztázását követően, a fejlesztési folyamat közben átrendeződnek a felelősségi viszonyok. Mindenkinek (megrendelőnek, fejlesztő szakembernek, résztvevőnek egyaránt) megvan a saját része abban, hogy a tanulást maximalizálni tudjuk, és mindez a folyamat elején vállalások formájában kimondásra is kerül.

Mégis, amikor később felmerül, hogy konkrétan ki mit tett meg (vagy mit tehet meg), valamint hogy milyen látható jelei, viselkedésbeli megnyilvánulásai lehetnek az adott vállalásnak, mindez már nem egyértelmű. 

Írásomban arra teszek kísérletet, hogy rámutassak, milyen egyszerű módszerekkel lehetséges hozzáférni saját felelősségi körünkhöz, és hogyan lehet hozzásegíteni másokat, hogy felismerjék saját felelősségüket. 

Én vagyok a felelős mindenért, ami… Te hogyan fejeznéd be ezt a mondatot?
Az első, amit konkrétan megtehetünk, hogy ezen komolyan elgondolkodunk. 

Az én mondatom így hangzik:

Én vagyok a felelős mindenért, ami a befolyásolási körömön belül helyezkedik el.
Mindenért, aminek az elkezdéséről, folytatásáról, előmozdításáról, megszüntetéséről én dönthetek. Eldönthetem, hogy ezeket megteszem, vagy nem. Dönthetek arról, mire hogyan reagálok, mire irányítom a figyelmemet és mit hagyok figyelmen kívül. És arról is dönthetek, mit teszek egy olyan helyzetben, melynek alakulása látszólag mástól (is) függ, amiben egy másik ember is jelen van, az ő döntése is számít. Hiszen ha az adott helyzetben jelen van egy emberi kapcsolat, annak alakulásáért 50%-ban én vagyok a felelős.

Például: gondolhatom, hogy nem rajtam múlik, kapok-e fizetésemelést, ezt a főnököm dönti el. Ez igaz. Ugyanakkor az már az én felelősségem, jelzem-e neki, hogy több pénzt szeretnék keresni, ezt udvariasan vagy követelőzve teszem, alaposan indoklom-e a kérésemet vagy csak elvárom, és ha megkapom, úgy tekintek-e rá, hogy ez nekem jár, vagy tetteimmel is bizonyítom a mindennapokban, hogy érdemes vagyok arra, hogy megbecsüljenek .

Gondoljunk tehát végig, hogy egy adott szituációban hogyan tudunk proaktívak lenni, még akkor is, ha első ránézésre rajtunk kívülálló körülmények okozzák a helyzet nehézségét, összetettségét. Talán ott is van valami, amit a kapcsolatért tenni tudunk, de minimum saját reakciónról van lehetőségünk dönteni.

Létezik a felelősségvállalásnak egy másik vetülete is, ami túlvállalások formájában nyilvánul meg. A túlzottan alkalmazkodó vagy a kelleténél jobban gondoskodó magatartás ugyanis átbillentheti a képzeletbeli mérleget. Ilyen esetekben mások helyett is magunkra vállalunk olyat, ami már nem a mi felelősségünk, de különböző okok miatt jobbnak látjuk, ha inkább megcsináljuk. Gyakran származik ebből a magatartásból az, hogy folyamatosan készenléti állapotban tartjuk magunkat, ami rendkívül fárasztó, túlterheltséghez, kiégéshez, frusztrációhoz, motivációvesztettséghez vezethet.  

Másokat felelősségben tartani legkönnyebben úgy tudok, ha…

Vajon ennek a mondatnak a befejezésén gondolkodtál-e már? Miért érdemes egyáltalán ezen elgondolkodni?

A válasz viszonylag egyszerű. Mindenkinek megvan a saját felelőssége, és vannak olyan helyzetek, amikor segíthetünk abban, hogy a partnerünk könnyebben hozzáférjen saját felelősségi területéhez. Mondhatjuk úgy is, hogy van lehetőségünk egy képzeletbeli elemlámpa fényét ráirányítani mások befolyásolási körére.  

Kommunikációs tréningeken mindig izgatottan várom azokat a napokat, amikor a felelősségben tartás témája terítékre kerül. 

Az eszköz pedig, amit ehhez használhatunk, nem más, mint a kérdezéstechnika. 

Ennyi lenne csupán? Csak kérdezni kell, és máris képesek leszünk másokat felelősségben tartani? Igen, de nem mindegy, hogyan kérdezünk. 

Hallom, ahogy az alábbi mondatok elhangzanak egy munkahelyen:
“Ez nem rajtam múlik”. 

“Fogalmam sincs, miért már megint én vagyok a hibás.”

“Küldj már légyszíves egy emlékeztető e-mailt, hogy ne felejtsem el.”

“Majd ha ő tisztelettel beszél velem, akkor én is normálisan szólok hozzá.”

Talán nem nehéz kitalálni, hogy a fenti mondatokban kevés a felelősségvállalás. 

Ha viszont ennek hallatán megkérdezzük:

“Mit tudsz tenni annak érdekében, hogy a jelenlegi helyzet valamelyest változzon?”

“Mi lehet az, amit máshogy csinálnál, ha újra ugyanabba a helyzetbe kerülnél?”

“Hogyan tudnád magadat emlékeztetni, hogy ne felejtsd el?”

“Mi lehet az első lépés részedről, hogy a kapcsolat máshogy alakuljon, mint eddig?”

akkor máris tettünk azért, hogy az illető legalább elgondolkodjon azon, mit tehet ő maga a helyzet megváltoztatásáért. 

A nyitott kérdések tehát - amelyek kérdőszóval kezdődnek - jó eséllyel bekapcsolják beszélgetőpartnerünk kreativitását, elgondolkodtatóak, képesek a másik felet elmozdítani a jelenlegi helyzetből a megoldás irányába, segítenek hozzáférni partnerünknek saját felelősségi köréhez. 

Kié tehát a felelősség? 

Mindenkinek megvan a sajátja, ami talán sokkal gazdagabb, szélesebb körű, mint elsőre azt gondolnánk. Ha pedig úgy érezzük, segíteni szeretnénk másoknak ennek felfedezésében, használjuk a nyitott kérdéseket, mint egy olyan eszközt, ami minden helyzetben “kéznél van”. 

Te vajon mi mindent tehetnél, hogy a felelősségvállalásban és mások felelősségben tartásában fejlődni tudj? :)

Hogy biztosan ne maradj le semmiről, kövess minket a közösségi médiában  is: Facebook, LinkedIn, Instagram oldalainkon, valamint látogass el Spotify és Youtube csatornánkra!