Bizonyára már sokan találkoztatok azzal a szituációval, amikor párunk hazajön munka után és elkezd puffogni az aznapi élményeivel kapcsolatban. Mi azonnal megpróbálunk neki tanácsot adni, elmondani a véleményünket vagy együtt szitkozódni.

Gondoltunk már arra, hogy valójában erre van-e szüksége? Vagy csak arra, hogy csöndben végighallgassuk? 

Ha nem sikerült eltalálnunk a párunk igényét, gyakran feszültség keletkezik a két fél között, majd elhangzik a következő mondat: „Pisti, te nem értesz meg engem.”

A szervezetfejlesztéssel foglalkozó kollégáknál hasonló szituáció nap, mint nap a munkahelyen is megtörténik.

Több kollégám hív fel telefonon vagy ír rám chat-en, hogy van-e időm egy small talk-ra. Általában fogalmam sincs a témáról, amit meg szeretnének osztani, viszont az idő mindig korlátos. Volt már szerencsém olyanhoz is, hogy egy 10 perces telefon beszélgetésből 1 percet beszéltem én, majd boldogan köszönt el a kolléga. Neki arra volt szüksége, hogy csak meghallgassa valaki és már tudta is, hogy mit tegyen. Nem mindenkinek erre van szüksége abban a 10 percben. Van olyan akinek tanácsra, megértésre, ventilálásra, mentoring-ra vagy coaching-ra. Ahhoz, hogy eltaláljuk a másik fél igényét a legjobb megoldás, ha megkérdezzük. 

Ilyen helyzetekben nekem sokat segít, amit a coaching kapcsán tanultam.

Hallgassuk meg az egyént, aktívan figyeljünk a személyre, nem a story-ra – tehát ne a saját kíváncsiságunkat elégítsük ki - és kérdezzük meg hova szeretne eljutni és mit vár most tőlünk a beszélgetés során.

Jellemzően 15-30 perces beszélgetések ezek, de maga a technika ugyanúgy használható a hosszabb beszélgetésekre vagy akár csoportos meeting-eknél is:

• Cél pontosítása
  • Hova szeretne eljutni a beszélgetés során a kollégánk? Sok esetben a partnerünk sem tudja a választ, viszont a kérdés segítséget ad a tudatos átgondolásra. Legyünk türelmesek és hagyjuk gondolkodni.
• Mit vár tőlünk?
  • Mi az oka, amiért felkeresett minket? Mi az, amiben a mi támogatásunkat várja? Ennél a kérdésnél szintén legyünk türelmesek, hogy partnerünk átgondolja a válaszát.

Sok esetben ez a pici technika már abban is tud segíteni, hogy a partnerünk eldöntse magában, hogy mitől feldúlt. Személyes konfliktusa van valakivel vagy csak munka módszerileg nem tud valamit megbeszélni egy kollégájával? Ha kérdéseket teszünk fel a másik félnek, az segít tisztázni a gondolatait a fejében is.

Tipikus szituáció, amikor a vezetődnek elmondva a problémádat, már kapod is a megoldást, hogy hogyan cselekedj. Állsz előtte nagy szemekkel és próbálod elmagyarázni, hogy „de én nem azért mondtam, hogy”.

A kéretlen tanácsokkal nem jutunk előrébb, csak feszültséget okoz. Főleg ne magunkról kezdjük el beszélni vagy egy saját szituációnkhoz hasonlítani a történetet, mivel minden ember más. Ha mégis helyénvalónak éreznénk egy saját sztori megosztását, akkor használjuk a "Hasznos neked, ha...?" kérdést. Ilyenkor a partnerünk sem azt érzi, hogy valamit le szeretnénk nyomni a torkán, ami velünk történt meg, nem vele.

Mivel nagyon erős probléma megoldó kényszerem van, régebben sok esetben azonnal meg akartam mondani mindenkinek, hogy mit csináljon, ha egy problémával küzdött a munkahelyén vagy a magánéletben. Ahogy egyre többet foglalkoztam magammal, rádöbbentem hányszor adtam kéretlen tanácsot a barátnőmnek vagy mondtam el a véleményemet, amikor lehet neki csak meghallgatásra és vigaszra volt szüksége. Vagy én hányszor lettem ideges, amikor valaki megoldásokat kezdett el nekem sorolni egy problémámra, miközben nekem nem is volt rá szükségem. Gondolj bele, veled hányszor történt már meg? Felismered ezeket a szituációkat?

Be kell valljam, szoktam olyan helyzettel találkozni, amikor lehet, hogy valaki nem kíváncsi egy tanácsomra/véleményemre, de mégis el szoktam mondani. Ezek tipikusan olyan tanácsok, amik előre mutatók, amikor tudod, hogy "gond lesz, ha..".

Ilyenkor mindig elmondom, hogy én abban érzem a felelősségem, hogy elmondom, viszont a másik fél felelőssége, hogy mit kezd a kapott információval.

Ez olyan, mint a meteorológiai előrejelzés, rajtunk múlik, hogy elfogadjuk-e és viszünk-e magunkkal esernyőt a munkába, ha azt mondják esni fog az eső.

Akár vezetőként vagy szervezetfejlesztőként is nagyon nehéz mindig eltalálni, hogy kinek, mikor, mire van szüksége, de ha megkérdezed, valószínűleg nagyobb arányban érsz el sikert. Így nem lesz kéretlen tanács, megoldás vagy coaching sem. Mindez segít, hogy előre lendítsd a szervezetet és felesleges feszültségek ne jöjjenek létre.

Deák-Nagy Petra
Agile Coach
agilediary.com blog szerzője

Ha tetszett az írás, ne maradj le a későbbiekről sem, kövess minket a közösségi médiában is: Facebook, LinkedIn, Meetup.com: Budapesten és Debrecenben. Iratkozz fel a hírlevelünkre is!

Biztosan ismerős a jelenet, amikor a kissé bolondos, magának való tudós igyekszik meggyőzni a főhőst, hogy – habár beépítette a kocsiba, de – lehetőleg mellőzze a piros gomb használatát. Aztán természetesen mégiscsak úgy dönt, hogy megnyomja. Jelen esetben nem pontosan erről lesz szó. Itt és most ez a gomb – és annak megnyomása – jelképezi azt, aki, ami előidézi, hogy dühös legyen az ember. Akció indul!

Kezdem onnan, hogy a harag alapvető emberi érzelem – ráadásul az egyik legerősebb – tehát elkerülhetetlen, hogy olykor a hatása alá kerüljön valaki. Sajnos az is megesik, hogy az ember elveszti az irányítást, agresszívabban kommunikál, viselkedik, mint ahogy higgadt fejjel tenné.

De mi dühít fel? Mi idézi elő ezt az erős érzelmet?

Íme az univerzális, mindenre is jó válasz: attól függ! Természetesen attól, hogy ki a vizsgált alany. Más miatt fog nálad és nálam elszakadni a cérna. Olyan „apróságoktól” kezdve, mint például valami zaj, sorban állás, egy köszönés, vagy annak épp a hiánya, odáig, hogy rosszindulatú tettek, egymás hátráltatása, bántása, bármi lehet. Roppant mód széles skálán mozog ez a történet. Pont emiatt olyan „veszélyes”, mert sosem lehet tudni, hogy másnak – akivel együtt ülsz például a meetingen, tárgyaláson, szülői értekezleten – mi az utolsó csepp a pohárban.

Két amerikai pszichológus, John Dollard és Neal E. Miller végzett kutatásokat azzal kapcsolatban, hogy vajon mi állhat az agresszív viselkedés hátterében. Azt találták, hogy amikor megakadályoznak valamiben, frusztrálttá válik az ember, mert azt érzi erőfeszítései kárba vesznek. Az emiatt keletkezett agresszióját arra irányítja, aki, ami útját állja. Ha ilyen nincs, akkor jön a bűnbak keresés. Hányszor előfordult már, hogy nem azon csattant az ostor, aki, vagy ami a dühöm kiváltója volt...

Milyen előnyöd származik belőle, ha tudatában vagy a saját gyújtópontodnak?

• Vezetőként tudsz magadról használati utasítást adni a csapatodnak, a kollégáknak – magánemberként pedig a családnak, barátoknak.
• Az ember kedve hatással van a motivációjára és a teljesítményére is.
• Ha frusztrált vagy, nagyobb valószínűséggel hibázol.
• A csapatban lévő feszültséget könnyebb elviselhető szinten tartani, ha a tagok jól ismerik egymást, és tudják mikor kell megnyugtatni valakit, mikor van szüksége támogatásra.

Mi van, ha mégis robbant a bomba?

Ha hibát követek el, tegyük fel, agresszívabban reagálok, mint kellett volna, nincs mese, vállalnom kell érte a felelősséget, természetesen elnézést kérek. Első körben. Aztán jön az, hogy megmagyarázom mi van bennem, miért viselkedtem úgy, ahogy. Nem mintha ez felmentene, vagy feljogosítana a nem megfelelő hangnemre, de legalább a másik megérti, hogy mi zajlik bennem. Ezt követi – kisebb nagyobb időráhagyással – a helyzetből való tanulás. Tudatosítom mi történt, az hogyan hatott rám, hogy ha legközelebb hasonló szituációba kerülök, időben felismerjem, és lehetőleg ügyesebb és türelmesebb legyek.

Így az írásom végére érve nincs is más hátra, mint megkérdezni, hogy:

Ugye nem Te nyomtad meg a piros gombot?

Viktor Csenge
junior szervezetfejlesztő

Ha tetszett az írás, ne maradj le a későbbiekről sem, kövess minket a közösségi médiában is: Facebook, LinkedIn, Meetup.com: Budapesten és Debrecenben. Iratkozz fel a hírlevelünkre is!

Az nem kérdés, hogy a diverzitás témaköre mára már nagy népszerűségnek örvend a csapatok, szervezetek életében, számtalan kutatás készült a sokszínűség erejéről, és arról, hogy milyen pozitív hozadéka van annak, ha egy csapat összetétele különböző, még sem feltétlenül használják ki az ebben rejlő potenciált a szervezetek tudatosan. Hoztam 4 érvet, ami a csapat sokszínűsége mellett szól.

Mielőtt tovább mennénk, neked mi jut eszedbe a diverzitásról?

Az elsők között biztosan felmerülnek olyan tényezők, mint az életkor, nem, vallás, származás, kulturális háttér, végzettség stb. A diverzitás mögött sokkal több van, ami nem csak a különböző korosztályba illő emberek felvételéről vagy a tökéletes férfi-női munkaerő arány megteremtéséről szól. A munkahelyi sokszínűség fogalma az utóbbi években bővült, és azt is jelenti, hogy mennyire sokféle tulajdonsággal és tapasztalattal rendelkező egyének alkotják a csapatot és mennyire tudják az ebben rejlő lehetőségeket kiaknázni.

Milyen előnyöket hordoz magában, ha tudatosan figyelsz a csapatod diverzitására?

1. Új, tágabb perspektíva

A különböző tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező emberek nagy eséllyel különféle képességekkel és tapasztalatokkal is rendelkeznek, ami tágítja a csapat látóterét gyakorlatilag. Ez a csapat számára előnyös lehet például amikor stratégiai tervezésről, döntésekről van szó. A csapat sokféle képessége és tapasztalata azt is jelenti, hogy tanulhatnak egymástól a tagok.

2. Megnövekedett kreativitás és innováció

Egészen egyszerűen az, hogy a különböző nézőpontok és az előző pontban megfogalmazott perspektíva tágítás következtében egy adott feladatot például a csapaton belül mindenki máshonnan közelíti meg, és ez beindítja a csapat fantáziáját és kreativitását. Ugyan ezt a célt szolgálja az is, amikor egy fontos megbeszélést, team coachingot vagy stratégiai tervezést házon kívül tartanak meg, ugyan is a környezetváltozás elősegíti a kreatív megoldások felszínre jutását.

3. Gyorsabb problémamegoldó képesség

A Harvard Business Review tanulmánya szerint a sokszínű csapatoknak gyorsabb a problémamegoldó képessége. A sokszínűséget azonban itt a csapat kognitív diverzitásában mérik, amelynek két aspektusa van:

• A tudás feldolgozása: annak a mértéke, hogy egy új szituációban az egyének mennyire tartanak ki és használják fel a már meglévő tudásukat, vagy mennyire próbálnak ki, illetve tanulnak meg valami újat.
• Perspektíva: annak a mértéke, hogy egy új szituációban az egyének mennyire vetik be a saját szaktudásukat, vagy mennyire segítik, inspirálják az új ötletek születését.

4. Magasabb munkavállalói elkötelezettség

A Deloitte egy korábbi kutatásában, ahol összesen 1550 fő, három különböző szektorból, a gyártás, a kiskereskedelem és az egészségügyben dolgozók véleményét, tapasztalatát gyűjtötték össze, az derült ki, hogy az elkötelezettséget nagyban befolyásolja a csapaton belüli befogadás és a diverzitás. Magától értetődőnek tűnhet, még is érdemes lehet erre tudatosan is figyelemmel lennünk hosszútávon.

A te csapatodra mennyire jellemző a diverzitás és befogadás? Ennek a tudatosságával, hogyan látod, mire lenne még képes a csapatod? Milyen lehetőségeket rejt magában a csapatod sokszínűsége, amit még nem próbáltál ki?

Ha érdekel a csapatok fejlesztése, szeretnél többet megtudni a csapatok működéséről, fejlesztéséről, kövess minket, mert hamarosan érkeznek podcastjaink szervezetfejlesztés témában! Az első pár alkalom témája pedig a csapatok és a team coaching lesz.

Herold Lilla
Junior szervezetfejlesztő, coach

Hogy biztosan ne maradj le semmiről, kövess minket a közösségi médiában is: Facebook, LinkedIn, Meetup.com: Budapesten és Debrecenben. Iratkozz fel a hírlevelünkre is!

Meglepő, hogy a csapatnak is van érzelmi intelligenciája, ugye? Pedig bizony van. De hogy pontosan mit is jelent egy csapat esetében az érzelmi intelligencia, és mi mindenből tevődik össze, azon érdemes elgondolkodni. A lentiek nem tudományosan validált hipotézisek, inkább egy csapatokat fejlesztő szakember ötletei, gondolatai, tapasztalatai.

Nézzük meg elsőként, hogy mit is takar az érzelmi intelligencia fogalma. A wikipédia definíciója szerint Az érzelmi intelligencia (EI) az intelligencia vagy a képességek azon fajtája, ami a saját és mások érzelmeinek érzékelésével, kezelésével és pozitív befolyásolásával kapcsolatos. Daniel Goleman, a téma elhíresült szakembere az érzelmi intelligencia összetevőiként négy területet említ:

• éntudatosság (mennyire érzékelem, hogy mi zajlik bennem; milyen érzéseim vannak; azok miből jönnek),
• önmenedzselés (pl: mennyire tudok bánni a bennem felmerülő érzésekkel),
• társas tudatosság (pl: mennyire érzékelem, hogy mások miben vannak; empátia),
• társas kapcsolatok menedzselése (pl: mennyire tudok sokféle emberrel jó kapcsolatot kialakítani; tartani a határaimat).

Amikor az egyén érzelmi intelligenciájáról van szó, ezt a négy területet szokás elemezni. Ez a négy terület nagyjából leírja, hogy az egyén hogyan van a saját érzéseivel, mennyire tud róluk, mennyire tudja hatékonyan kezelni az érzéseit. Aztán megnézi azt is, hogyan viszonyul az egyén másokhoz: mennyire érzékeli a bennük zajló érzéseket, és mennyire tud rájuk adekvátan reagálni. De mi a helyzet a csapat esetében? Mit érdemes nézni ilyenkor? Merre érdemes vizsgálódni? Én személy szerint nagyon szeretem David Clutterbuck megközelítését, aki a csapat érzelmi intelligenciáját úgy közelíti meg, mint a csapat azon képességét, hogy a felmerülő érzelmeket tudják úgy kezelni, hogy az támogassa a csapatot a céljaiban.

Szedjük kicsit ízekre ezt a mondást. A csapatokat jellemzően valamilyen célra hozzák létre. Minden, amit a csapat csinál, annak fényében funkcionális vagy diszfunkcionális, hogy közelebb viszi-e a csapatot ehhez a célhoz. Aztán nézzük az érzéseket. Igen, merülnek fel a csapatban érzések.  Igen, a munkahelyen is van helye az érzéseknek. Amikor a csapatot egy inger, megrázó esemény, váratlan dolog éri, a csapatban felüti a fejét valamilyen uralkodó érzés. A csapatoknak van egy jellemző mintázata arra vonatkozóan mi az uralkodó érzés valamilyen típusú külső inger hatására. Düh, félelem, bizakodás, bármi lehet. Kevés olyan csapattal találkoztam, akinek magától lett volna erre szeme, hogy náluk bizonyos ingerekre milyen jellemző érzés uralkodik el. Van ennek a jelenségnek egy cizelláltabb változata: amikor egy bizonyos érzés lenne adekvát (pl: öröm, mert valami szuper dolgot hajtott végre a csapat), ám az az érzés a csapatban le van tiltva (ún. tabu érzés), és valami más jelenik meg helyette. Szóval amikor fejlesztő szakemberként egy csapattal dolgozunk, érdemes figyelnünk az érzelmi reakcióik mintázatát, és ezt visszajeleznünk nekik: milyen érzések merülnek fel, annak ott van-e helye, vagy valami más, aminek helye lenne, mitől nem tud ott megjelenni. A csapatok jelentős része ennek nincs tudatában. S akár csak az egyén esetében, a csapat esetében is van annak jelentősége, hogy mennyire tudatosak-e téren: tudatában vannak-e a csapatban felmerülő érzéseknek, és annak, ahogyan ezeket az érzéseket kezelik.

Aztán a csapat érzelmi intelligenciájának fontos összetevője az is, hogy a csapat közös terében mennyire kapnak teret az érzésekről folytatott beszélgetések. Ér-e a csapatban azt mondani, hogy „Figyeljetek, nekem az nagyon nehéz, hogy …”, vagy „Amikor az ügyfél újabb és újabb elvárosokat támaszt felénk, lehetetlen határidőkkel, én bepánikolok, és majd kiugrik a szívem a helyéről”, vagy akár azt, hogy „Annyira örülök, hogy újra együtt vagyunk!”. Szóval ér-e a csapatban beszélgetni az érzésekről, és ér-e bármilyen érzésről beszélni. A következő lépés az, hogy ha már beszélünk róla, akkor tudjuk-e kezelni ezeket az érzéseket, tudunk-e lenni velük a csapatban, meg tudjuk-e tartani magunkat az adott érzésben.

Gyakran megesik, hogy egy-egy csapattagnak valamelyik érzés sokkal nehezebb, mint a másik. Például van, aki a diszharmónia okozta feszültséget nem bírja. Vagy van, aki nem szeret örömködni. Elég egy ilyen ember a csapatban ahhoz, hogy maga az érzés letiltódjon ilyenkor. Mit tehetünk ezekben a helyzetekben? Ha a csapatban magas a pszichológiai biztonság szintje, ér például beszélni arról, hogy kinek milyen érzés nehéz. Egy érzelmileg igazán intelligens csapatban nem csak helye van ezeknek a beszélgetéseknek, de a csapattagok még támogatják is egymást, hogy bővüljön az érzelmi kapacitásuk. Mit értek érzelmi kapacitás alatt? Azt a képességet, hogy minél több érzéssel tudjunk együtt lenni. Ezáltal nő az egyénnek is az EQ-ja. Én személy szerint nagyon hiszek abban, hogy egy jó csapat esetében, nem csak az egyén tolja a csapat szekerét, hanem a csapat is tolja az egyén szekerét. Ennek egy jó példája lehet az, hogy egy jó csapat támogatásával az egyén megtanul együtt lenni egy számára valamiért nehéz érzéssel.

Mit ad az egy csapatnak, ha erős a csapat kollektív érzelmi intelligenciája? A teljesség igénye nélkül jöjjön néhány példa, hátha kedvet kaptok kedves olvasók, hogy tegyetek a csapatotokkal ez irányba egy lépést:

• minél inkább felismeri a csapat a csapatban felmerülő érzéseket, annál inkább van lehetősége megtanulni bánni ezekkel
• minél több érzéssel tud bánni a csapat, annál több konfliktust tud hatékonyan kezelni
• minél több érzéssel tud bánni a csapat, annál támogatóbbnak élik meg a csapattagok a csapatlégkört
• a csapat magas érzelmi intelligenciája hozzájárul a csapat rezilienciájához: ha valami külső hatás kikezdi a csapatot, annál gyorsabban állnak fel, és térnek vissza a megszokott eredményességi szintre

Na ezekért már megéri belevágni, nem?

Ha szívesen hallanál még többet a témáról, a csapatműködésről, a csapatok fejlesztéséről, hallgasd meg szervezetfejlesztés témát körbejáró podcastjainkkat.

Szabó Tamara
tréner, coach, facilitátor, szervezetfejlesztő

Mit tehetünk azért, hogy egy új csapattagnak megkönnyítsük a beilleszkedését? Ezzel a kérdéssel kezdtük az évet a Legacy-ban.

Arra jutottunk, hogy a legjobb az alapoknál elkezdeni: nézzünk rá és ha szükséges aktualizáljuk a csapatunk küldetését, értékeit és működési normáit.

Fontosnak tartottuk, hogy legyen ezekről egységes megértésünk csapat szinten. Ha ez megvan, az nagyban segíti a mindennapi együttműködést és megelőzhet jó néhány későbbi belső konfliktushelyzetet. És természetesen nem csak egy új kolléga érkezésénél fontos és szükséges megtenni, hanem összeszokott csapatokban is szánjatok erre időt alkalmanként. Az év kezdés pedig egy nagyszerű alkalom erre. 

A küldetésünk a legstabilabb. Ez a közös cél, amire minden más épül:

• Jövőbiztos szervezeteket építünk
• Hatással vagyunk a szakmánkra
• Szakmai közösségeket alakítunk

Az értékeinkre úgy tekintünk, mint egy iránytűre. Az iránytű mindig egy irányba mutat. Ha a térképet nem eszerint forgatjuk, akkor könnyen eltévedünk még akkor is, ha a cél az induláskor mindenkinek egyértelmű volt. A közösen elfogadott értékek adnak a csapatnak belső stabilitást és meghatározzák az ügyfeleinkkel és stakeholder-einkkel való együttműködést. A mi értékeink a Legacy-ban:

Csapatmunka - Bőség szemlélet - Lojalitás - Szakmaiság -
Folyamatos fejlesztés és fejlődés - Üzleti szemlélet és emberi bánásmód

Minden egyes értékhez írtunk egy bővebb definíciót is, ami segíti a közös megértést és megvalósítást. Az értékeink nem változnak, de a definíciókat évről évre újra olvassuk és közösen csiszoljuk, konkretizáljuk azokat.

A megfogalmazott értékeink mellett kimondtunk és rögzítettünk olyan működési normákat, amik kimondatlanul jórészt eddig is léteztek. De pont a kimondatlanság tette nehézzé ezek betartását egymás között és átadását az újonnan érkezőknek.

A normák nekünk leírt formában a térképünk jelmagyarázatát adják. Bár a legtöbb térkép intuitív, ránézésre megérthető szimbólumokkal írja le a tájat, mégis lehetnek olyan részletek, amikről elsőre mást gondolunk, mint a térképészek. Ilyenkor van szükség a jelmagyarázatra.

A csapatokban létező és működő normák többsége is köztudott és mindenki számára egyértelmű. De ebben nem lehetünk biztosak, amíg nem fogalmazzuk meg, nem mondjuk ki őket. És abban sem lehetünk biztosak, hogy a kialakult normák valóban a csapatmunkát és az eredményességet segítik. Ezért a normáinkat két szempont szerint négy kategóriába soroltuk a gyűjtés során:

Van és szeretjük: egy létező norma, amivel mind egyet értünk és szeretnénk ratifikálni. Például: „Adunk pozitív megerősítéséket egymásnak.” vagy „Túlgondolás helyett bátran, proaktívan és felelősen cselekszünk.”

Nincs, de szeretnénk: egy még nem létező normánk, amit be kellene hoznunk a közösbe, mert sokat adhat a csapatműködéshez. Például: „Az új csapattag elfogadja, hogy teljes értékű csapattag. E szerint viselkedik és nyilvánul meg. A csapattagságban nincs hierarchia. Ér újoncként is beleszólni a dolgokba.”

Van, de nem szeretjük: olyan kialakult szokások vagy gyakorlatok, amiktől jobb lenne megszabadulni és olyannal helyettesíteni, amit mindenki elfogad. Például lecserélni az „Ügyvezető tud mindent, ezért tőle kérdezünk.” szokást arra, hogy „A kérdéseket és a problémákat törekszünk a saját szintünkön megoldani”. Kiegészítésként pedig hozzátesszük, hogy „Az ügyvezető jelzi, ha az adott kérdésről azt gondolja, hogy ez másik szinten kezelendő”. Azzal, hogy ez kimondott normává válik, senki nem veszi magára, ha ezzel a helyzettel találkozik.

Nincs, és nem is szeretnénk: ami felmerülhet normaként, de elutasítjuk, mert nem egyezik az értékeinkkel. Ilyen például a „Kollégák közötti versenyhelyzet” elutasítása, mert a csapat együttműködésében és a kölcsönös egymásra utaltságban hiszünk. Ilyenkor érdemes normaként azt megfogalmazni, ami megelőzi vagy kizárja a nem kívánt norma kialakulását. Például: „Kérünk és adunk egymásnak segítséget ahhoz, hogy mindenki a lehető legjobbat nyújthassa az ügyfélnek.” 

A normáink felsorolása elsőre minden bizonnyal nem lesz teljes és végleges. Időről időre ehhez is visszatérünk, illetve “menet közben” a mindennapi munkánk során is bővítjük a listát, ha valamit normaként fogalmazunk meg.

A küldetés, a közös értékek és a kimondott együttműködési normák fontos alapja egy jó csapat működésének és munkájának. Ti hogyan fogalmaznátok meg ezeket a saját csapatotokban vagy akár a családotokban?

Arról, hogy mi kell még az eredményesen és összhangban működő csapatmunka létrehozásához a hamarosan induló podcast sorozatunkban fogunk beszélgetni. Figyeljétek a blogot, a Facebook vagy Linkedin oldalunkat.

Csikós Tamás

tréner, facilitátor, coach, ACC

Te belátod, bevállalod, ha tévedtél? El tudod engedni egy konfliktusban a saját érveidet, álláspontodat? Neked is volt már dolgod makacs vitapartnerrel? Tudod, aki csak azért sem hagyta, hogy végül ne neki legyen igaza. Akkor ezt az írásom Neked ajánlom!

Az emberek közötti kapcsolatteremtés legkézenfekvőbb és legközvetlenebb módja a beszélgetés. Erre épülnek a családi, baráti és munkahelyi kapcsolataink is. De mitől jó egy beszélgetés? Hogyan éri el ezt a célt?

Az információ tengerében úszunk, de sokszor szem elől veszítjük a partot. Mit tudunk ilyenkor tenni? Mély levegőt veszünk, körbe nézünk és felmérjük a környezetünket, kiszűrjük a legfontosabb adatokat, és miután eldöntöttük merre indulunk, 10-20 karcsapásonként ellenőrizzük a kitűzött pontot, hogy biztosítsuk, jó irányba haladunk. A sportban, meditációban, és a mindennapjainkban is ugyan ezt a szelektálást végzi el az agyunk, amikor koncentrálunk. És hogy mit tehetünk, hogyan lehetünk fókuszáltabbak? A következő sorokból kiderül.

Felemelt hang. Vérre menő viták. Nincs megállapodás. Ütköznek a vélemények. Sok csapatban van ilyen. Nehéz benne lenni. Sok csapattag csak csendben nézi, szíve szerint kivonulna, sőt mi több be sem jönne a legközelebbi csapatmegbeszélésre. Mert vita van, konfliktus van, feszkó van. Ez most baj vagy nem baj? Hát, az attól függ.

A kommunikáció örökzöld témakör, mindig szükség van rá, mindig lehet fejleszteni, gyakorolni. A következőkben arról fogok írni, hogy mire érdemes figyelmet fordítani. Ha valamikor, akkor most, ebben a mindenki számára megterhelő időszakban szerintem különösen fontos a kommunikáció.