Van egy mondat, amit ha eleget mondogatsz magadnak, meggátolhat abban, hogy sikeresen töltsd be a számodra fontos szerepeket: vezető, fejlesztő szakember, szülő. Mi ez a mondat, és hogyan működik? 

„Elindítottuk ezt az átalakítást, és az embereknek mostanra pontosan érteniük kellene...” 
„Ebbe a csoportba olyanok járnak, akiknek ezt már ügyesen kellene csinálniuk...” 
„Egy kislánynak / kisfiúnak ennyi idős korára ezt tudnia kellene önállóan...” 

Biztosan te is tudnád folytatni a sort – kinek mit kellene mostanra. 

Igen, ez az a bizonyos mondat, ami szerintem gátol abban, hogy eredményes lehess vezetőként, fejlesztő szakemberként vagy akár szülőként. Nézzük először, hogy hogyan hat, aztán pedig vizsgáljuk meg, hogy hogyan lehet ezt elkerülni!

Minden „kellene”-mondat hátterében egy előzetes elképzelésed, vagyis elvárásod húzódik meg. Lehet, hogy nagyon is van alapja ennek az elképzelésednek: az eddigi tapasztalatod alapján így szokott lenni. De az is előfordulhat, hogy ha közelebbről megnézed, ez nem más, mint egy találgatás, amit esetleg beírtatok egy projekt ütemtervébe, ezzel mintegy szentesítve a dolgot.

Aztán szembe jön a valóság, és nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy rendesen szoktak, vagy ahogy azt vártad. És mi történik, ha ezen a ponton a figyelmed középpontjába a „kellene”-mondatod kerül? Tapasztalatom szerint ez valamilyen negatív érzést szül: csalódottságot, dühöt, sértődést – mindenkinek saját ízlése és habitusa szerint. 

Úgy vagyunk huzalozva, hogy a rossz érzések kapcsán általában azt keressük, hogy ki vagy mi tehet erről, vagyis esetünkben a következő állomás a hibáztatás. Itt is két remek lehetőség áll rendelkezésre: hibáztathatjuk a másikat vagy saját magunkat. Lehet, hogy úgy látjuk, az ő készülékükben / motivációjukban / tehetségünkben / a sor szabadon folytatható van a hiba, és az is elképzelhető, hogy a saját hozzáértésünket / rátermettségünket / elég jóságunkat / bármit, ami tetszik kérdőjelezzük meg. 

Akárhogy is történjen, a kimenetel ugyanaz: amellett, hogy megszületik bennünk – és ha ezt nem kezeljük jól, a többi érintettben is – egy csomó rossz érzés, a figyelem is lekerül a célról, amit eredetileg szerettünk volna elérni: sikeres változást, kompetencia fejlődést, kibontakozó önállóságot. Ebben az állapotban nem számíthatunk magunktól kitörő lelkesedésre és szárnyaló kreativitásra... 

Ha ez a működés zsákutcába vezet, hogyan lehet máshogy? Röviden: cseréld le a „kellene”-mondatot! Nézzük a történéseket részletesebben!

Lehet előzetes elképzelésed vagy várakozásod egy folyamattal kapcsolatban, de kezeld ezt így, és nem többként. Egy várakozás a kíváncsiságodat fogja beüzemelni. 

Aztán amikor találkozol a valósággal, használj a leírásához egyszerű kijelentést! „Ezen a pontján a változásnak azt tapasztaljuk, hogy az emberek nem értik.” „A csoport tagjai nem erősek ebben.” „Ő ezt most segítséggel tudja csinálni.” 

Ez ebben a formában egyszerűen adat, ami nem fog érzelmi hullámokat kavarni, ráadásul a témán, és ezen keresztül az elérni kívánt célon tartja a fókuszt. Így nem nehéz abba az irányba továbbvinni a gondolkodást, hogy hogyan lehet előrelépni ebből a helyzetből: Mi az, ami már most is működik? Mi segített ezt elérni? Hogyan hasznos ez nekünk a továbbiakban? Mi az, amit elkezdtünk, és nem hozott eredményt? Mit lehet még kipróbálni? Hogyan tudjuk máshogy csinálni? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseken agyalni érdekes, lelkesítő és nem utolsó sorban előrevivő is! 

Ne engedd, hogy az elvárásaid az útjába álljanak annak, hogy vezetőként, fejlesztő szakemberként vagy akár szülőként pozitív hatással lehess a környezetedre! Ha azon kapod magad, hogy „kellene”-mondatok járnak a fejedben, egyszerűen fogalmazd át őket: cseréld az elvárásod egy helyzetleíró kijelentésre, és keresd a módját a előrelépésnek!

Nyíri Gabriella
Szervezetfejlesztő, tréner, coach

Hogy biztosan ne maradj le semmiről, kövess minket a közösségi médiában is: Facebook, LinkedIn, Meetup.com: Budapesten és Debrecenben. Iratkozz fel a hírlevelünkre is!