Mostanában egyre nagyobb figyelmet kap az emberek jólléte, ellenállóképessége. Nem véletlenül, hiszen folyton változó világunk és az utóbbi idők kihívásai újra és újra próbára teszik stabilitásunkat, helytállásunkat. Kollégám, Tasnádi Roland múltheti Jóllét - jól lenni a jó létben című blogpostja a mentális ellenállóképességet járta körbe. Ezt a gondolatot továbbgörgetve érdemes megvizsgálnunk az érzelmi oldalt is. Jöjjön hát az érzelmi agilitás! Pontosan mit jelent? Mire is jó? És hogy jön ehhez a „horogra akadás”?

Susan David, író és pszichológus, Érzelmi rugalmasság című könyvében járja körbe a témát. Köztudott, hogy érzelmeink, ha akarjuk, ha nem, adottak. Ezek a külvilágból jövő ingerekre adott zsigeri reakcióink. Érzelmeink a kívülről jövő információ hatására testi válaszokat generálnak (pl. szaporább szívverés, izmok befeszülése vagy éppen ellazulása stb.), így hangolva össze viselkedésünket egy-egy helyzettel. Néhány esetben helyesen „súgnak” az érzéseink (pl. megérezzük, ha valaki hazudik), de vannak helyzetek, amikor viszont régi történeteket hoznak elő bennünk (pl. egy kellemetlenül elsült helyzet ugrik be, vagy amikor pórul jártunk valós érzelmeink kifejezésével). Ezeknek a régi történeteknek a beúszásával torzul bennünk az adott helyzet észlelése, ami pedig kihatással lesz a helyzetre adott válaszreakciónkra is.

Ezzel kapcsolatban napestig sorolhatnánk a példákat és a tapasztalatokat, viszont, hogy átlássuk a folyamatot, a következményre érdemes inkább fókuszálnunk. Az érzelmeket többnyire „problémásnak” tartjuk, és valamilyen módon torzítjuk, elnyomjuk őket, vagy olyan is van, hogy mindenféle tudatosság nélkül, zsigerből, automatikusan reagálunk helyzetekre. Ebből a másik fél csak annyit érzékel, hogy egy egyszerű kérdésre, megjegyzésre furán reagálunk. Nesze neked hiteles érzelmi válasz! Egy biztos: ha szeretnénk egy fokkal többet tudni érzelmeinkről, esetleg felismerni és elfogadni őket, óhatatlanul foglalkoznunk kell velük.

Ehhez társul az agilitás, ami jelen esetben reakcióink merevségét hivatott felszámolni. Segít, hogy egy-egy új helyzetre valamilyen korábbról berögzült séma helyett sokkal ügyesebben, hitelesebben reagálhassunk.

Összekapcsolva a két gondolatot, az érzelmi agilitás (emotional agility) azt jelenti, hogy kívülről érkező ingerekre, az érzelmi rendszerünk jelzéseire higgadtabban, tudatosabban reagálunk. Mindezt úgy, hogy időben felismerjük és elfogadjuk az érzéseinket (legyen az bármilyen). Jól hangzik, igaz?

De mindehhez hogyan kapcsolódik a címben szereplő horogra akadás?

Ehhez górcső alá kell vennünk elménket, amit Susan David egyszerűen „egy hatalmas értelmező gépnek” hív, hiszen a nap minden pillanatában értelmezi, dekódolja a világból érkező jeleket, legyenek azok látható, tapintható, hallható, vagy egyéb módon érzékelhető dolgok. Az értelmezésből pedig történet kerekedik. Ezek belső kommentek, monológok, amiket többségünk lefolytat magában, és alapvetően van szerepük, céljuk: méghozzá tapasztalataink rendezése. Viszont a veszély abban rejlik, hogy egyedi értelmezéseinket többségében valóságnak fogjunk fel, anélkül, hogy megkérdőjeleznénk őket. Ezek között van mindenféle, pozitívak és negatívak egyaránt, egy biztos, nem érzelem és nem ítélkezésmentesek. Az, hogy „Ma nem mentem el bevásárolni.” egy ítélkezésmentes, egyszerű kijelentés. De ha hozzáteszem, hogy „Sajnos ma nem mentem el bevásárolni, mert túlóráznom kellett.”, akkor már társul hozzá egy érzés is. És gyakran ezt a gondolatmenetet még tovább színezzük: „Rosszul mértem fel, hogy mennyi fog a mai napba beleférni. Ráadásul a munkahelyem még ki is használ. Egy lúzer vagyok.” És már elég messze kerültünk a „Ma nem mentem el bevásárolni.” kiinduló gondolattól.

 Így alakulnak ki a meggyőződéseink, berögződéseink is. Pl. „Gyerekkoromban a testvérem kinevetett, amikor meglátott, hogy magamban táncolok a rádióban szóló zenére. Biztosan nem vagyok elég jó táncos.” A magunkat akadályozó önnarratíváink is ilyen automatikusan fogalmazódnak meg. Pl. Ha valakit a cégnél előléptetnek. „Én nem vagyok elég jó. Engem mikor fognak már?” Vagy nehéz, új feladat esetén: „Ez nekem nem fog menni. Kudarcot vallok, ki fognak rúgni.”

De hogyan is jutunk el a tényektől a horogig? „Csigabiga gyere ki, ……”. Ugye rögtön jön az automatikus válasz: „ég a házad ideki”. Ennyire egyszerűen, direkt gondolkodás nélkül kúsznak be a válaszok, monológok, gondolatok. Jól látható, hogy a horogra akadás szinte elkerülhetetlen.

A horogra akadás folyamata tehát:

1. Adott a belső monológ, amire felfigyelünk és a gondolatainkat tényeknek tekintjük.
2. Ehhez jön egy kiszínezett gondolattársítás, amikor is a monológunk kapcsán eszünkbe jutnak emlékek, képek, szimbólumok.
3. Hozzá kapcsolódnak az érzelmek, mert a saját gondolatainkhoz nem tudunk érzelemmentesen állni.

De mi a teendő ilyenkor? Mit tudunk tenni, hogy ha horogra is akadunk, ezt minél hamarabb felismerjük és tegyünk ellene?

„Ki van a nyeregben, az elmélkedő vagy a gondolat?” (38.o.)

Ahhoz, hogy vissza tudjunk ülni a nyeregbe, az írónő szerint a gondolatok feldolgozási módján kell változtatni. Az ehhez elvezető út azzal kezdődik, hogy felismerjük, hogy horogra akadtunk, aztán szembenézzünk vele. Hátralépünk és ítélkezésmentesen, tényszerűen igyekszünk ránézni az általunk teremtett helyzetre. Ehhez biztosan kell majd több lépésnyi távolság, és az, hogy képesek legyünk a perspektívánkon tágítani. Csak ezt követően válik lehetővé, hogy előre tekintsünk és megpróbáljuk megtalálni a saját utunkat, megoldásainkat, és csak ezután következhet a továbblépés.

A könyvet olvasva én könnyen tudtam azonosulni mind a horogra akadással, mind pedig a javasolt megoldással, köszönhetően a nagyon is életszagú példáknak. Természetesen, mindez leírva nagyon egyszerűen hangzik. Ez a valóságban sok gyakorlást igénylő folyamat, melynek köszönhetően elérhető az érzelmi agilitás. Hiszem, hogy megéri a belefektetett energia, és végül egy hatékony eszközt tudunk magunkénak, mellyel könnyebben tudjuk venni a mindennapi akadályokat.