LEGACY - JÖVŐBIZTOS SZERVEZETEKET ÉPÍTÜNK

Legacy: A szervezetfejlesztés és mi

A boldogság "tízparancsolata"

Mindannyian boldog életről álmodunk

2022. január 21. - Legacy Kft.

happy.jpg

Mindannyian boldog életről álmodunk. A boldogság élménye azonban mindenkinek mást jelent, mondhatnák azt is, hogy a boldogság nagyon szubjektív dolog.

Diener, a lelki jóllét kutatója, a boldogságot a jólléttel szinonim fogalomként határozta meg, amely még véletlenül sem összetévesztendő a jólét fogalmával. Előbbi olyan dolgokat foglal magába, mint a biztonság, az otthonosság, a meghittség, a „rendben vagyok érzését”, a boldogulás megélését. Utóbbi - azaz a jólét - létfeltételekre vonatkozik, arra, hogy valaki jólétben él, például nagy háza van, szép autója, vagy sok pénze.

auto.jpg

Mindezek fényében lássuk, mi is az a 10 dolog, amivel a boldogságérzetünk fokozható! 

Bagdy Emőke „Hogyan lehetnénk boldogabbak” című könyvéből szemezgetve, a teljesség igénye nélkül szeretnék kiemelni megszívlelendő, a hétköznapokban alkalmazható gyakorlati tanácsokat. Talán még nem késő ezeket az új évi fogadalmak közé szokássá formálva beépíteni.

1. "Fejezzük ki a hálánkat, köszönetünket annak, akit ez megillet.”

Ezt rendszeresen ismételve gyakoroljuk huzamosabb ideig, például, hogy levelet írunk annak a személynek, akinek hálásak vagyunk valamiért. Az adott illetővel bizonyosan javulni fog a kommunikációnk, hiszen, ha köszönetet mondunk valakinek, onnantól kezdve másként fog hozzánk viszonyulni, de hólabdaeffektusként másokkal való kapcsolatainkra is pozitívan fog hatni, a kibocsátott pozitív energia által.

2. "Gyakoroljuk az optimizmust! Törekedjünk derűre, vidámságra, mosolyogjunk, nevessünk többet, mint eddig!”

Az optimista vagy pesszimista szemlélet nem neurológiai szinten meghatározott - ezt valamelyik, ránk erősebben ható szülőtől tanuljuk el. Ez azt jelenti, hogy korrigálható, rá tudjuk szoktatni magunkat a nyitottabb, bizakodó látásmódra. Erre egy gyakorlat, - mely Laura King, a Missouri Egyetem tanárának nevéhez köthető - azt kéri, írjunk magunknak egy levelet melynek címe: „A lehető legjobb jövőbeli énem.” Úgy írjunk ebben a levélben, mintha minden kitűzött távoli célunkat elértük volna, majd olvassuk el gyakran ezt a levelet. Ez segít fókuszban tartani önmagunkat és bizakodást hozhat nehezebb időkben is.

A kacagás, nevetés szintén vitalitásfokozó, növeli az immunrendszer működését, és az a jó benne, hogy az igazi nevetés „ragadós” - könnyen átragad a környezetre.

nevetes2.jpg

3. "Tegyünk jót másokkal! Ébresszük fel, erősítsük és gyakoroljuk, de tartsuk is határok között az altruizmust."  

Boldogságkutatások alapján mások segítése, támogatása fokozza a szubjektív jóllétérzését, és növeli az önértékelésünket.

Mint mindenben, a másokra való figyelésben is szükséges az egészséges egyensúly fenntartása. A túlzott altruizmus többek között a segítő szakmákban fordulhat könnyen elő, mások nagyfokú előtérbe helyezésével, a munkaalkoholizmussal, a túlzott bevonódással, mely már magát az adó felet meríti ki.

4. "Erősítsük szeretetkapcsolatainkat, családi, baráti és társas együttléteinket. Élvezzük és műveljük a társas támogatást.

Az ember veleszületetten társas „falka” lény, a legnagyobb örömet és boldogságot a kapcsolatain keresztül, a kapcsolataiból meríti.  Ezekért érdemes a legtöbbet megtenni, a legtöbb áldozatot hozni. Ne feledkezzünk meg a hétköznapok nyomása alatt sem szeretteinkről, családtagjainkról, barátainkról, mert a befektetett idő és energia sokszorosan, jóllétünkben térül meg.

egyutt.jpg

5. "Gyakoroljuk a testi érintés szeretetnyelvét.”

A számunkra jelentős személyekkel átélt érintés, ölelés, csók, hozzájárul az oxytocinhormon termeléséhez, melyet szeretethormonként is emlegetnek. Nem mellékesen erősíti az immunrendszert, csökkenteni a stresszt, és még számtalan bizonyított jó hatása van a működésünkre. Ne felejtsük, hogy napi négy ölelés szükséges ahhoz, hogy túléljünk, nyolc a szinten tartáshoz, és nagyjából tizenkettő ahhoz, hogy azt érezzük - boldogok vagyunk. Ez is azt bizonyítja: nem érdemes vele spórolnunk.

6. "Tanuljuk meg az ártó stresszekkel, sőt, krízisekkel való megküzdésnek először a személyes, saját magunkban történő feloldását…”

Számtalan lehetséges megoldás létezik a feszültségoldására figyelemeltérés útján, például film, zene, tánc, mozgás, séta, kirándulás, biciklizés. Pennebaker azt javasolja, hogy írjuk le bánatunkat. Panaszkodjuk ki magunkat, írjuk le, mi volt az értelme ennek az életünkben, mi az, amit ezáltal tanultunk meg. Ha megtanultuk, mit tehetünk magunkért, akkor tudjuk ezt továbbfejleszteni, arra az estre, ha kapcsolataink kerülnének válságba.

7. "A megbocsátás képességének gyakorlása, a bűntudatos vagy ellenséges érzések hordozásának megszüntetése.”

Kutatások bizonyítják, hogy az optimista ember immunrendszere jól működik és erős. Azonban az olyan „nehéz” érzés, mint a düh, szív és koszorúér-betegségek kialakulásában játszik szerepet. Daganatos betegségek kialakulásában oki tényezőjeként jelenik meg a megbocsátásképtelenség, vagy a bűntudat. Ezért is fontos ezekkel az érzésekkel „leszámolni”, hogy életünkben a jóllét irányába tudjunk haladni.

Bagdy Emőke további boldogsághoz vezető „parancsolatai”:

8. Legyenek céljaink, melyek irányába elköteleződünk.

9. Éljünk a jelenben, azaz ne a múlton rágódjunk vagy féljük a jövőt.

Utolsó, tizedik parancsolat: rendszeresen végezzünk testmozgást.

Ezek is mind azt bizonyítják, hogy igenis vannak eszközeink, igenis sokat tudunk tenni azért, hogy befolyásolni tudjuk jóllétünket. Ha eddig még nem tettük, érdemes elkezdeni, akár már ma.

Szabó Piroska
coach, tréner, szervezetfejlesztő,
mentálhigiénés szakember 
Hogy biztosan ne maradj le semmiről, kövess minket a közösségi médiában is: FacebookLinkedInInstagram oldalainkon, valamint látogass el Spotify csatornánkra, és keress minket a Meetup.com-on: Budapesten és Debrecenben!

 

süti beállítások módosítása