LEGACY - JÖVŐBIZTOS SZERVEZETEKET ÉPÍTÜNK

Legacy: A szervezetfejlesztés és mi

Intimitás, mint vezetői cél

2018. január 18. - Legacy Kft.

rope-1468951_640.jpg

Nyilván mindenkinek ismerős kifejezés az intimitás, és van valamilyen asszociációja a fogalom kapcsán, talán leggyakrabban a meghittséghez kapcsoljuk. Hogyan kerül elő ez a fogalom, amikor egy vezető fejlesztési célt határoz meg a csapata számára?

Esetünkben a fent említett vezető én vagyok, a csapat pedig a Legacy csapata. A 2017-es év nekünk, a Legacy-ban coachként is dolgozóknak fontos mérföldkő volt. Többen tavaly szerezték meg az akkreditációt, vagy léptek egy akkreditációs szintet, mások leküzdöttek belső akadályokat, ami segítette őket a coach szakmai identitásuk megszilárdításában. Egyre többet coacholunk, és ahogy ez lenni szokott, egyre komplexebb ügyfelek és esetek jönnek szembe velünk. Persze, tudjuk, hogy nem az ügyfelek bonyolódnak, hanem mi erősödünk, és ezért már mást látunk, mint évekkel ezelőtt, amikor elkezdtük ezt a pályát.

A héten egy újabb állomáshoz érünk: elkezdjük a közös, csoportos szupervíziós és mentoring folyamatunkat. Természetesen eddig is jártunk szupervízióba, mentoringba egyénileg, vagy csoportba, de az, hogy így együtt tesszük most ezt, még különlegesebbé teszi a folyamatot. Holnap amikor ott ülünk majd az első alkalommal, biztosan szerződünk és megfogalmazzuk az elvárásainkat, a célunkat, azt, hogy hogyan dolgozunk majd együtt. Kicsit előre gondolkodva ennek kapcsán több minden más mellett megfogalmaztam magamnak, hogy fontos lenne számomra minél több időt intimitásban tölteni a kollégákkal. Résszint mert az intimitás megtapasztalása coachként alapul szolgál az intimitás megteremtéséhez, ha ügyféllel dolgozunk, másrészt a csapatunk fejlődése szempontjából is fontos, hogy legyenek intimitásban megélt közös pillanatok.

De mit is jelent az intimitás?

Nyilván mindenkinek ismerős ez a kifejezés, és van valami asszociációja a fogalom kapcsán, talán leggyakrabban a meghittséghez kapcsoljuk ezt a fogalmat. A definiáláshoz ez esetben – vagy ismét – a Tranzakció Analízis fogalomrendszeréhez nyúlok.

Intimitás, mint az autonómia egyik összetevője:

Egy TA-s szakember abban támogat szervezeteket, csapatokat, egyéneket, hogy képesek legyenek az autonómiára – Berne javasolt ideálja ez volt. Az autonómia három képesség felszabadulásában vagy visszanyerésében nyilvánul meg:

Tudatosság: Képesség a dolgok látására, hallására, érzékelésére észlelésére úgy ahogyan azok vannak, és nem úgy, ahogyan azt megtanultuk. Nem a Szülő énállapot interpretációja szerint, hanem valójában. Ahogy Eric Berne mondta: Sosem az a legfájóbb, ami történt, hanem ahogyan meséljük.

Spontaneitás: Annak az elfogadása, hogy választhatok. Választhatok én-állapotot, érzést, gondolatot, viselkedést és a választással járó következményekért is én vállalom a felelősséget.

Intimitás: A valós érzések és az igények nyílt megosztása köztem és egy másik ember között. Intimitás esetén:

  • Nem feltétlenül harmonikus, de autentikus a kapcsolat
  • Nincsenek titkos üzenetek, a pszichológiai és társadalmi üzenet egy és ugyanaz
  • Őszinte nyílt igény- és érzelemkifejezés, akár negatív is
  • Sok és intenzív a sztrókok cseréje

Berne a következőket mondta: az intimitás kíváncsi Gyermek-Gyermek kapcsolat, amelyben nincsen játszma, nincs kizsákmányolás. A résztvevők Felnőtt énállapotai kezdeményezik úgy, hogy nagyon jól értik a szerződéseiket, és egymásnak való elkötelezettségüket. Ahhoz, hogy az intimitás biztonságát megszerezzük, meg kell erősítenünk a kapcsolatunkat a Felnőtt - Felnőtt kapcsolódással, gondolkodással, cselekedettel, érzéssel. Ezen védelmező kereten belül, visszanyúlhatunk a GYERMEKI működésünkhöz: hozzáférhetünk a kreativitásunkhoz, bátorságunkhoz, teremtő energiánkhoz.

Az autonóm egyén illetve csapat képes a legtöbbet kihozni magából azáltal, hogy az energiáját hasznosan, minőségi kapcsolatokban kamatoztatja. Így vezetőként – cégvezetőként – számomra elsődleges fontosságú, hogy olyan fejlesztési helyzeteket teremtsek, amelyek segítenek minket az autonómia felé vezető úton. Ennek csak egy lehetséges eszköze a csoportos szupervíziós és mentoring. A lényeg, hogy tisztán lássuk a célt, és bátran kísérletezzünk a megoldásokkal.

Márton Mónika
A Legacy ügyvezetője,
szervezetfejlesztő, tréner, coach

Hogy biztosan ne maradj le semmiről, kövess minket a közösségi médiában is: Facebook, LinkedIn, Meetup.com 

süti beállítások módosítása