LEGACY - JÖVŐBIZTOS SZERVEZETEKET ÉPÍTÜNK

Legacy: A szervezetfejlesztés és mi

Hogyan legyünk boldogok?

2021. október 29. - Legacy Kft.

shutterstock_146971178_1.jpg

Mielőtt a címben szereplő kérdésre megérkezik a válasz, definiáljuk, mit is jelent a boldogság?

Ha az utca emberét megkérdeznénk erről, sokféle választ kapnánk, hiszen a boldogság szubjektív fogalom. A pozitív pszichológia tudományos alapon igyekszik megközelíteni a boldogság fogalmát és ezen alapokon keresztül keresi a választ arra is, hogy hogyan lehetünk azok.

A téma kiemelkedő alakja, Martin Seligman újraértelmezi a boldogság és a jóllét fogalmát, sőt tovább menve, a pszichológia fogalmát is kiegészíti. Seligman-t 1996-ban megválasztották az Amerikai Pszichológiai Társaság elnökének. Az ő nevéhez kapcsolható a pozitív pszichológia megalapítása, amely szemléletváltozást hozott a tudományban.

Mára a pszichológia már nemcsak a mentális zavarokkal foglalkozik, hanem az emberi erősségek, erények és elégedettség tudománya lett. A szubjektív jellege miatt a boldogság tudományos megnevezése szubjektív jóllét lett, a pozitív pszichológia pedig ennek a növelést tűzte ki célul. 

Seligman a jóllétet befolyásoló tényezőket az ún. PERMA modellben foglalta össze. A modell arra világít rá, hogy az 5 komponensnek egyensúlyban kell lennie. Időszakosan lehet, hogy valamelyiket intenzívebben éljük, míg a másikat kevésbé, azonban tartósan nem eshet le a figyelmünk egyikről sem.

 legs-434918_1920.jpg

Nézzük, az öt tényezőt, ami a jóllétünket befolyásolja!

Pozitív érzelmek

Sokan félreértik ezt a tényezőt. Nem arról van szó, hogy mosolyogjunk mindenen, ne vegyünk tudomást az élet nehézségeiről, hasítsuk le magunkról a nehéz érzéseket. Ez a tényező a reális optimizmusról szól. Arról az erőfeszítésről, hogy meglássuk a mindennapjainkban azt, ami reménykeltő, támogató, optimizmusra okot adó.

Ha megerősítjük azt a képességünket, amivel érzékeljük, látjuk, tudatosítjuk az életünk pozitív részeit, az a jóllétünk mellet munícióként szolgál a nehéz helyzetekkel való megküzdésben is. 

Elköteleződés, Elmélyülés, Flow

Mindannyiunknak vannak emlékei arról, amikor gyerekként önfeledten, a külvilágot kizárva, a játékba feledkezve repült az idő. Flow-ban voltunk. Az idő előrehaladtával könnyen leeshet a figyelmünk ezekről a tevékenységekről. Pedig felnőttként is szükségünk van arra, hogy a napi rutin feladatinkon túl, a fontos céljainkon túl, legyen alkalmunk megélni a belefeledkezés érzését. Különbözőek vagyunk abban, hogy kinek mi adja ezt.

A sport, a tánc, a zene, bármiféle alkotás, a hobbink, mind-mind olyan dolgok, amikben megélhetjük az elmélyülést, a flow-t.

Pozitív kapcsolatok

Mi, emberek, társas lények vagyunk. Az életünk minőségét erősen befolyásolja a kapcsolataink minősége. Ezért tudatosan kell figyelnünk és terveznünk azokat a lehetőségeket, ahol építhetjük szociális kapcsolatainkat a családunkkal, a barátainkkal, a párunkkal. A minket körülvevő szociális hálózat – a valódi, nem a virtuális – óriási erőforrás és megtartó erő. Jó időkben örömforrás, nehéz időkben támasz.

Különösen fontos ez a tényező, hiszen mára a technológiai fejlődés lehetővé tette, hogy az életünket akár elszigetelten is egészen jól menedzseljük. Sok mindent megoldhatunk anélkül, hogy kilépnénk az utcára, vagy, hogy valós, személyközi kapcsolódásaink legyenek.

Értelmes célok

Filozofikus gondolatnak tűnhet az élet értelmét keresni, és általában véve az is, de a saját életünk értelmét fontos dolgunk megtalálni.

Napról napra élni, anélkül, hogy tudnánk mi az, ami miatt érdemes felkelnünk, elveszettséghez vezethet minket. Kérdezzük meg magunktól, mi a célunk az életben, mivel tudunk hozzájárulni a nagy egészhez, milyen célokért vagyunk hajlandóak energiát mobilizálni? Legyenek motiváló céljaink, mert azok fontos hozzájárulások a kiteljesedett élethez, a jólléthez.

Teljesítmény, siker

Ismerős az a frusztráló érzés, amikor kitűzünk egy célt, motivál, lelkesít, aztán rendre azzal szembesülünk, hogy nem valósítottuk meg, halogattuk, vagy majd holnaptól kezdjük?

A célkitűzésnek akkor van értelme, ha aztán megvalósítás követi. A személyes megtapasztalásunk a saját teljesítményünkről, a magunknak tett ígéretek betartásáról, a fegyelmezettségünkről, majd mindezek természetes következményéről, a sikerélményről, elképesztő energiákat szabadítanak fel. Hozzájárulnak a jóllétünkhöz, és erőforrásként szolgálnak arra az időre, amikor a dolgok rosszabbul állnak, nehéz helyzetben vagyunk.


pretty-351884_1920.jpg

Ha végig nézünk a fenti tényezőkön, jól látszik, hogy mind olyanok, amikért tehetünk. A befolyásolási körünkben vannak, ezért felelőséggel is tartozunk magunk felé, hogy tegyünk energiát a saját jóllétünkért, a teljes életünkért, boldogulásunkért.

Szóval, hogyan legyünk boldogok? Fogadjuk el, hogy a boldogságunkért tehetünk, és tegyünk magunkért minden nap valamit a fentiek közül.

Márton Mónika
A Legacy ügyvezetője,
szervezetfejlesztő, tréner, coach

Hogy biztosan ne maradj le semmiről, kövess minket a közösségi médiában is: Facebook, LinkedIn, Instagram

süti beállítások módosítása