LEGACY - JÖVŐBIZTOS SZERVEZETEKET ÉPÍTÜNK

Legacy: A szervezetfejlesztés és mi

Hatással lenni a szakmánkra

2022. március 09. - Legacy Kft.

photo-1519452575417-564c1401ecc0.jpg

Versenytársak vagyunk, de hasonló szakmai elveket vallunk, kölcsönös szakmai és emberi tisztelettel vagyunk egymás iránt, és mind a hárman küldetésünknek érezzük, hogy részt vegyünk a szakma formálásban, a szakemberek képzésében.  

Hogy miért? Ezzel kapcsolatban osztjuk meg a gondolatainkat, azt, amit mi hozzá tudunk tenni a program sikeréhez, és ami miatt aktuálisnak gondoljuk ezt a hiánypótló képzést.

Koncz András, Neosys

„Hatással szeretnék lenni a szervezetfejlesztő szakma alakulására, fejlődésére. Szeretném erősíteni az egyes emberre, a közösségre és a szervezeti dinamikára komplex módon fókuszáló „pszichológiai kultúrát” az üzleti vállalkozások és üzleti vezetők fejlesztésében.

Erre ma minden korábbinál nagyobb szükség van. A globális kapitalizmus személytelen, teljesítmény- és profitmaximalizáló gépezet, a korlátai és káros hatásai egyre inkább nyilvánvalóvá válnak lokális és globális szinten egyaránt. Érzékenyebbé kell tennünk a vezetőinket és a szervezeteket az „emberi tapasztalatokra” és a közösségek állapotaira. Meg kell tanítanunk a vezetőket tudatosan és kifinomultan bánni ezekkel az állapotokkal. Nem állunk jól és nagyon sok a teendő ezen a téren.

22 év gyakorlati tapasztalatával, értékvezérelt, ugyanakkor gyakorlatias, reális, „földközeli” hozzáállásommal szeretnék hozzájárulni a program sikeréhez. Hiszek az emberi minőségben és az emberi közösségek erejében és a belőlem fakadó lényegre törő, pragmatikus, józan megközelítéssel szeretném megmutatni ezt a hitet és a mögötte rejlő rengeteg élményt és tapasztalatot.

Ma egy szervezet - és vezetésfejlesztéssel foglalkozó szakembernek tudnia kell, hogy a vezetők és az általuk irányított, támogatott és formált szervezetek minden korábbinál nagyobb kihívások előtt állnak. Pontosabban: a világ forrong, már benne vagyunk a közepében és sejtelmünk sincs arról, mi jöhet még. Gyorsuló tempóban változnak a technológiák, oldódnak fel régi szervezeti formák és alakulnak újak, zajlik a kísérletezés és az alkalmazkodás.

A bolygónk robusztus rendszerei (ökológiai, ideológiai és politikai, társadalmi, termelési és elosztási, stb.) egyre nagyobb intenzitású és frekvenciájú kríziseken keresztül alakulnak, evolválódnak. Régi rutinok kérdőjeleződnek meg és válnak korláttá, miközben keressük a fogódzókat, próbáljuk kitapogatni az új világ körvonalait.

A vezetők és a szervezetek (amikben és amikkel az életünk jelentős részét töltjük mindannyian) kulcsszereplői ennek a folyamatnak. Rosszabb esetben a változásokat elszenvedő áldozatok, de remélem, hogy inkább a folyamatokra tudatosan reflektáló és azokat adaptív módon alakító erőforrások. A szervezetfejlesztő szakmának nagy szerepe lehet ezeknek a folyamatoknak az alakításában, a jó forgatókönyvek kibontakozásának segítésében. 

Márton Mónika, Legacy

„Hatással lenni a szakmánkra” – ez a Legacy és az én egyik személyes küldetésem is. Szervezetfejlesztőként nap mint nap tudok hatni az szakma megítélésére, presztízsére, elismertségére, azáltal, ahogyan dolgozom, amilyen teljesítményt nyújtok az ügyfeleinknél. Még magasabb szinten tudok hatni, ha azok képzésében teremtek értéket, akik a szervezetek és a vezetők fejlesztésében találják meg a hivatásukat.

Az elmúlt 15 évben nagyon sok szervezetben, szinte minden iparágban dolgoztam szervezet- és vezetőfejlesztőként. Szeretnék ezzel a sokszínű tapasztalattal hozzájárulni ahhoz, hogy a kiemelkedő elméleti megalapozottság mellé megérkezzen a piaci gyakorlat. Az a piaci gyakorlat, ami, mint minden az elmúlt években, óriási változásokon ment keresztül.

Változó világunkban a szervezeteknek, a vezetőknek új kompetenciákra van szükségük ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjanak, és ez igaz azokra is, akik tanácsadó/fejlesztő szakemberként velük dolgoznak. Nincsenek már évekre előre meghatározható szervezetfejlesztési folyamatok, amiben tudjuk, hogy hónapról, hónapra mi fog történni, mert a jelen valósága, holnap már nem valid. Az intervenciókat nem tudjuk hónapokra előre megtervezni, a hatásukat nem tudjuk pontosan bejósolni.

Szeretném a képzésen megmutatni, hogy mi az, ami miatt ebben a bejósolhatatlan, folyamatosan változó, komplex és bizonytalan világban mégis csak egymás tenyerébe csapunk az ügyféllel, és belevágunk a közös munkába, és bár nem látjuk, hogy pontosan mikor, mi fog történni, mégis szerződünk az együttműködésre.

Hogyan, mivel teremtjük meg azt a bizalmat, ami miatt elfogadják a megrendelőink, hogy amit most a célhoz vezető útnak látunk, az valószínűleg változni fog. Minden kockázat ellenére, miért szerződnek éppen velünk? Mik azok a kvalitások a 21.században, ami miatt egy ügyfél belénk veti a bizalmát, pont velünk szeretne dolgozni, ami miatt vállalja a kockázatot és tűri a bizonytalanságot. A program aktualitását számomra az adja, hogy ahogy a világ megváltozott, a tanácsadói szerep és a tanácsadói kompetenciák is sokat változtak. Nem csak megváltoztak, de soha nem tapasztalt jelentőséggel bírnak.

Münnich Iván, Samling Solution Consulting

„Személyes küldetésem, hogy a szervezetfejlesztés – tréning szakmában minél több pszichológus tudjon dolgozni. A pszichológia egy adaptív tudomány, és jelenleg az egyik leginkább progresszív területe a szervezeti szféra támogatása. Az elmúlt tíz évben nagyobb változáson mentek át a szervezetek humán struktúrái, mint a megelőző százban. A képzés során a hitelesség, a viselkedéstudományok által megalapozott beavatkozások és az etikusság, amit szeretnék képviselni, a kíváncsiság és a gyakorlatiasság, ahogyan szeretném az órákat vinni

Szeretném, ha a hallgatók a támogatásommal megtanulnának kapcsolódni és bizalmat építeni az ügyfeleikkel, értelmezési kereteket, koncepciókat biztosítani számukra. A szervezeti magatartás jelenségeinek összefüggéseit jól ismerni, és azokat képesnek lenni a fejlődés szolgálatába állítani. Fejlődési környezetet és inspirációt teremteni egyéneknek a személyiségfejlődéshez, csoportoknak a csapatfejlődéshez.

A szervezeti (és vezetői) kultúra a versenyképesség, hatékonyság és fenntarthatóság záloga. Ez azonban nem egy statikus állapot, hanem dinamikus áramlás, mely folyamatosan igényli az értő, szakmai támogatást. A folyamatosan fejlődő szervezetek egyre tudatosabban használják a szervezet és vezetősfejlesztő külső és belső támogatást.”

süti beállítások módosítása