Biztos ismerős neked az érzés, hogy amikor valami rossz történik velünk, amikor valamivel elégedetlenek vagyunk, akkor hirtelenjében minden más rossz is feltűnik. A kellemetlen dolgok felnagyulnak, és ami eddig semleges volt, hirtelen az is sokkal rosszabb fényben tűnik fel.

Ezzel szemben, amikor valami jó dolog történik velünk, ránk mosolyog a „szerencse”, egyszer csak minden olyan könnyűnek és megvalósíthatónak tűnik. Mintha magába az amerikai álomba csöppentünk volna.

Gondoltad volna, hogy ez az emberi természet része? És hogy a különböző érzések így hatnak ránk, a gondolkodásmódunkra, arra, amilyen szemüvegen keresztül látjuk a dolgokat? Nem régiben a University of North Carolina egy Pozitív Pszichológia képzésén vettem részt, és meglepő dolgokat tanultam arról, hogyan hatnak ránk az érzéseink. A teljesség igénye nélkül, jöjjön egy-két tézis ebből a meglepően új tudományágból.

1. A negatív érzések beszűkítik a gondolkodásunkat, a cselekvési lehetőségeinket

Ha belegondolunk a negatív érzéseknek komoly evolúciós szerepe van. Az ősember elment vadászni, meglátta a mamutot, megijedt, és beindult nála az ősi ösztön: küzdj vagy fuss! Az ösztön beindulásával együtt pedig a testben olyan biokémiai reakciók indultak el, amelyek segítették őt, hogy kihozza magából a maximumot, legyen szó akár harcról, vagy arról, hogy gyorsan eliszkoljon. A negatív érzések a túlélésünket szolgálják a mai napig. Nem mamutokkal küzdünk ugyan, és másféle harcot folytatunk a túlélésünkért, de erőt adnak szembenézni az adott helyzettel. Ennek az erőnek azonban az az ára, hogy beszűkül a gondolkodásunk, redukálódik azoknak a lehetőségeknek a száma, amit az adott helyzetben cselekedhetünk. Mintha csak a fát látnánk meg, és az erdőt nem érzékelnénk.

2. A pozitív érzések rövid távon tágítják a gondolkodásunk kereteit

A pozitív érzések hatására azonban a gondolkodásmódunk egy teljesen más irányt vesz. Sokkal több cselekvési lehetőséget érzékelünk, és jobban látjuk a nagy képet. A pozitív érzések tágítják a perspektívánkat, jobban hozzáférünk az erőforrásainkhoz, mintha felszállnánk a helikopterre, és megnyílna a horizont előttünk, és a teljes kép a maga holisztikusságában feltárulna. Látjuk az egész erdőt, a maga zeg-zugaival, és lehetőségeivel. Ha ezen most meglepődnél, akkor elárulom, hogy különböző agykutatásokat végeztek ez ügyben, és azzal validálták az elméletet, hogy figyelték, hogyan aktiválódik pozitív érzések hatására az a terület, amely a kontextusért, a nagy képért felel. Szemben a negatív érzésekkel, amikor nem kapcsolt be ez a terület.

3. A pozitív érzések hosszú távon növelik a pszichológiai rezilienciát

Minél több pozitív érzelmet élünk át, az annál inkább épít, erősít minket, segít kihozni a lehető legjobb énünket. Az általunk átélt pozitív érzések gyakorisága például nagyban hozzájárul az élettartamhoz, a mentális képességeink kibontakoztatásához, a szociális kapcsolataink minőségéhez, az általános elégedettségérzésünkhöz, mondhatni a szubjektív boldogságérzetünkhöz.

4. A negatív érzések ránk gyakorolt hatása sokkal intenzívebb

A negatív érzések rendkívül intenzíven tudnak ránk hatni. Ha szomorúak vagyunk, ha rosszkedvűek vagyunk, azt belülről nagyon is erőteljesnek éljük meg. Nagy a hatás, hangosak ezek az érzések, és ha belegondolunk, hajlamosak sokáig velünk maradni. Igen, tudom, ez a sokáig relatív, de hasonlítsuk csak össze azzal, hogy például a pozitív érzéseink mennyire röpke pillanatokig tartanak.

5. A gyakoriság számít, nem az intenzitás

A jó hír az, hogy nem az érzések ránk gyakorolt hatásának intenzitása számít, hanem sokkal inkább az, hogy milyen gyakorisággal éljük meg őket. Míg a negatív érzéseink jönnek, ránk telepszenek, a pozitív érzések esetében van döntési jogunk. Dönthetünk úgy, hogy teret engedünk kíváncsiságunknak (bizony ám, ez is egy pozitív érzés!), hálaérzetünknek, örömünknek, sütkérezünk abban, hogy büszkék vagyunk magunkra, vagy csak hangosan kimondjuk a párunknak, hogy szeretjük őt.

Meglepő módon egy átlagember, egy átlagos hétköznapján a Földnek ezen a részén, ahol mi is élünk, sokkal több pozitív dolog történik, mint negatív. Ahogyan reagálunk vagy újra éljük ezeket, az elindíthat egy negatív vagy egy pozitív spirált. Te melyiknek adod át magad könnyebben? Ha a válaszod a negatív, akkor próbáld ki pár napig azt az egyszerű technikát, hogy amikor valami pozitív történik veled, akkor beengeded a pozitív érzéseket, és hagyod, hogy hassanak rád.

A történetnek létezik másik verziója is, én most ezt választottam. A negatív érzések ott vannak, hangosan kiabálnak a fülünkbe, nem tudjuk őket megkerülni. Nem csoda, hisz ők valahol a túlélésünk kulcsai. Fontos, hogy tudjunk velük lenni, anélkül, hogy rájuk csavarodnánk, eggyé válnánk velük. És ne feledkezünk meg a halk, szinte csak suttogó pozitív érzéseinkről sem: adjunk nekik teret, engedjük meg őket magunknak, éljük meg őket!

Szabó Tamara
szervezetfejlesztő, tréner, coach

Hogy biztosan ne maradj le semmiről, kövess minket a közösségi médiában is: Facebook, LinkedIn, Instagram oldalainkon, valamint látogass el Spotify csatornánkra, és keress minket a Meetup.com-on: Budapesten és Debrecenben!

¹ A két farkas valódi története– ChipMonk sütés | Hippocrates Guild

Mit is értek önmegvalósítás alatt? Mire figyelj, mik az önmegvalósításhoz vezető lépések, és vajon mik a gátjai annak, hogy kiteljesedj? Ha felkeltette érdeklődésed a témakör, és szeretnél egy lépést tenni saját fejlődésedért, tarts velem!

A gondolatszál végigvezetéséhez Abraham Maslow szükségletpiramisát – azt a verzióját, ami a legismertebb, leginkább kézzel fogható szükségleteket vizsgálja – fogom alapul venni, majd ránézek a nehezítő tényezőkre, végül pedig hozok néhány tippet.

Abraham Maslow amerikai pszichológus és a humanisztikus pszichológia egyik vezető alakja volt, nevéhez köthető az említett elmélet megalkotása, melynek csúcsán az önmeghaladás áll – eredeti modelljében az önmegvalósítás volt a dobogó legfelső fokán, de később kiegészítette azt. Maslow spirituális kérdésekkel foglalkozott az önmeghaladás szintjén. Jelen írásomban nem tervezek spirituális útra indulni, így én most az önmegvalósítással, annak elérésével foglalkozom részletesebben.

A piramisban az emberi szükségleteket csoportosítja, amelyeket egymás után haladva lehet kielégíteni, az alsótól, tehát a legalapvetőbbtől kezdve egészen a tetőpontig, a legösszetettebbig. Lássuk ezeket röviden:

• Fiziológiai szükségletek: a légzés, az étkezés, az alvás, pihenés, a fájdalom elkerülése, legyen ruházatunk és menedékünk.
• Biztonsági igények: testi és lelki egészség, biztos munkahely, elegendő fizetés a létfenntartáshoz, stabil jövő és lakhatás biztosításához – ne napról napra kelljen élni.
• Szociális szükségletek: a hovatartozás érzése, család, barátok, társadalmi elfogadás iránti vágyból fakad.
• Megbecsülés iránti igények: a presztízs, az elismerés és megbecsülés igényei, magunk és a körülöttünk lévők tiszteletét értjük alatta, oda- és visszafelé is.

Ezeket összefoglalva hiányalapú szükségleteknek nevezte el, ha valamelyik nincs meg az életünkben, akkor az mozgat minket, hogy megszerezzük.

• Kognitív szükségletek: tudást bővíteni, felfedezni, megismerni és érteni új dolgokat.
• Esztétikai szükséglet: a rend, a szépség, a szimmetria és a harmónia iránti vágy.
• Önmegvalósítás: a beteljesedés, az egyén eléri azt, amire vágyott, kiaknázva a benne rejlő lehetőségeket. Maslow szerint az ember, akivé válhat, azzá is kell válnia, ez a szükséglet az önmegvalósítás.
• Önmeghaladás, vagy transzcendens: az emberi tudat legmagasabb, legátfogóbb szintjeire utal, úgy, mint az ember kapcsolata önmagával, másokkal, a természettel, más fajokkal.

Ez utóbbiak pedig a növekedés alapú szükségletek, amik az egyén fejlődés iránti vágyából erednek.

Személyes fejlődés lehetséges akadályai

Minden csoportnak megvan a maga gondja, zökkenője. Ha a fiziológiai szükségleteket nézzük, könnyen be lehet látni, hogy ha valakinek nincs egy meleg kabátja, amikor télire fordul az idő, akkor egy cseppet sem fog azon aggódni, hogy a társadalomnak ő mennyire elfogadott tagja. Ha elvesztem az állásom, és bevétel nélkül maradok, veszélybe kerül a lakhatásom, nincs elegendő pénzem az addigi életkörülményeimet fenntartani, így a saját biztonságomra, jóllétemre fordítom a figyelmem minden egyébről.

Sajnálatos módon a halál az élet velejárója, így amikor elvesztünk egy számunkra fontos személyt, akkor a szociális szükségletünk kielégülése sérül, természetes, hogy nem a személyes potenciál kiaknázásán van a hangsúly. Egy esetleges tekintélyvesztés következtében pedig folt esik az ember becsületén, újra azon fog dolgozni, hogy kiköszörülje a csorbát. Maslow úgy vélte, míg egy adott szint nincs kielégítve, addig nem is foglalkozunk a többi szükséglet beteljesedésével, csekélyebb a motivációnk a feljebb lépésre, hisz megrekedtünk. Ez hatással lehet a kedvünkre, attitűdünkre, munkahelyi teljesítményünkre, és akár az egészségünkre is.

Na de mit tehetünk? Összegyűjtöttem néhány tippet, amik hasznosak lehetnek:

• Önmagam elfogadása elengedhetetlen, mind az erősségeim és mind a fejlesztendő területeimet is beleértve. Csak abból és arra tudok építkezni, amim van.
• Hinnem kell a képességeimben, a pozitív hozzáállás segít megküzdeni a kihívásokkal.
• Nem szabad magamat másokhoz hasonlítani, hisz azzal is a saját fejlődésemről mások teljesítményére terelem a figyelmem, erőforrásaim.
• Ha pont ugyanúgy cselekszem, mint korábban, akkor ugyanazt a válaszreakciót is fogom kapni a környezetemtől. A tanulásom érdekében kísérleteznem kell.

Az önmegvalósítás nem megy egyik hétről, hónapról a másikra, ez egy ennél hosszabb folyamat, amire időt kell hagynom magamnak és mindeközben keresni azt, amiben igazán jó és ugyanakkor jól is lehetek.

Írásom egy Maslow idézettel szeretném zárni:

„A képességek követelik, hogy használják őket, és csak akkor hallgatnak el, amikor jól használják őket.”

Korábbi blogpostunkban már foglalkoztunk az érzelmi agilitás témájával, amikor is tisztáztuk, hogy mit jelent pontosan, illetve mi miatt lenne szükség rá, hogy minél többen, minél több helyzetben tudjunk érzelmileg agilisan működni. Megnéztük, hogy a saját hétköznapjainkban hogyan akadunk horogra, azaz hogyan kerülünk saját gondolataink, értelmezésünk, érzéseink csapdájába, és adunk sokszor nem a helyzethez illő válaszokat. Ennek ellenszere lehet az érzelmi agilitás.

Hiszem azt, hogy minél jobban értjük, hogy mi váltott ki belőlünk egy adott viselkedést, annál könnyebb lesz később felismerni a hasonló helyzeteket, és legközelebb sikerülhet majd eggyel jobban reagálni. Emiatt érdemes ránézni arra, hogy mik lehetnek azok a helyzetek, amik a leggyakrabban „beszippantanak” bennünket.

Susan David e témában írt könyvében négy ilyen tipikus jelenséget sorol fel, ami tapasztalata szerint a legsűrűbben elő szokott fordulni és csapdába ejti a gyanútlan, hétköznapjaiban lavírozó egyént.

1. Ezek közül az első az úgynevezett GONDOLATHIBÁZTATÁS. Ez tipikusan az az eset, amikor gondolataink, a helyzetbe tévesen belelátott értelmezéseink visznek félre bennünket. Például: „Azt éreztem, hogy a főnökömnek rossz kedve van, emiatt most inkább nem kérdeztem rá az előléptetésre.” vagy „Azt gondoltam hülyének fognak nézni, emiatt inkább nem mondtam el az ötletem.” Érzékelhető, hogy a fejünkben ott, a helyzetben történt egy értelmezés, ami hatással volt ránk, mondhatni befolyásolta az adott helyzetben a működésünket. Tehát nem tudtunk önazonosan cselekedni.
   
   
2. Létezik a MAJOMELME jelensége, ami azt hivatott kifejezni, amikor az elménk – kismajom módjára – egy belső monológ közben egyik gondolatról, témáról a másikra ugrik át. Például egy családtagunkkal, barátunkkal összevesztünk, a beszélgetés még folytatódik a fejünkben: „Ha legközelebb beszélünk, meg fogom neki mondani, hogy ne szidja már tovább a barátnőmet.” Ekkor elkezdődik a fejünkben egy elméleti párbeszéd, amivel próbálunk a további beszélgetésre felkészülni. Attól lesz „majomelme”, hogy már előre legyártjuk a másik fél válaszait is: „Erre biztos azt mondja majd, hogy „De hát minek barátkozok egy ilyen naiv, buta emberrel.” Én meg majd szóbahozom az ő gyerekkori barátját, hogy ő se különb.”.

Egy ilyen belső beszélgetés által még jobban bepörgetjük magunkat, és persze elönt bennünket a sok ezzel járó, kellemetlen érzés is. Aki erre hajlamos, az könnyen eljuthat a legrosszabb forgatókönyvek legyártásáig. Tipikus példája a „hogyan csinálunk bolhából elefántot?” jelenségnek.

3. Szintén csapdába kerülhetünk, ha RÉGI, MEGHALADOTT SÉMÁKhoz ragaszkodunk. Például korábbi munkahelyünkön, ahol sok évet eltöltöttünk és pénzügyi területen dolgoztunk, megszoktuk, hogy a pontosság, precizitás, hibák feltárásának képessége nagy előnyt jelent. Viszont egy új munkahelyen és új munkakörben, például egy sales-es pozícióban nem biztos, hogy a fenti készségek kellenek, hogy jól beilleszkedjünk és sikeresek legyünk. Inkább az emberekkel való kapcsolódás, eredetiség, találékonyság amik jól kamatoztathatók. Előfordulhat, hogy valaki ezt érzékeli, felismeri, hogy ide más kellene, de ennek ellenére a jól bevált, régi sémái szerint cselekszik. Megintcsak ott tartunk, hogy nem a helyzetnek megfelelő, önazonos válasz születik.
4. Csapdaként szolgálhat a TÚLZOTT IGAZSÁGKERESÉS. Akár munkáról, barátokról, családról beszélünk, előfordulhat, hogy bizonyos témákban meg vagyunk győződve róla, nekünk van igazunk, és ezt nem is tartjuk magunkban. Ide tartozik a régi sérelmek felemlegetése vagy annak elismertetése is, hogy annakidején „mi megmondtuk, igazunk volt”. Ez, amellett, hogy sok időt és energiát rabol el az életünkből, elgondolkodtató helyzeteket teremthet. Például egy munkahelyen két munkatárs (Aladár és Hugó) között régóta fennálló feszültség van. A sérelem már olyan régi, hogy senki nem emlékszik rá, csak Aladár, aki időnként egy-egy újabb közös projektnél odaszúr Hugónak: „Na, itt is az lesz, mint két éve, mikor legutóbb együtt dolgoztunk?”; „Akkor is nekem lett igazam”. Kimondatlanul hordozzák, cipelik magukkal ennek a régi eseménynek a terhét.

A fent felsorolt csapdákat átnézve be kellett vallanom magamnak, hogy én már voltam mindegyik helyzetben. Lehet, hogy nem is csak egyszer, többször is. Viszont az is kitisztult, hogy mi volt segítségemre ezek felülírásában: a tudatosítás. Az, hogy amikor elfogott az ismerős, furcsa érzés, akkor megálltam egy pillanatra és elgondolkodtam: Honnan ismerős ez a helyzet? Hogyan tudnám ez alkalommal egy kicsit másként csinálni? Kicsit máshogyan reagálni, mint korábban? Szerintem engem az elgondolkodás és az apró lépések segítettek ahhoz, hogy manapság már egyre kevésbé esek a fenti csapdákba.

„A legérdekesebb és legújszerűbb megoldásokra általában akkor jövünk rá, ha nyitottak maradunk az új tapasztalatokra, a problémát a „kezdők lelkesedésével” vizsgáljuk. Ez az érzelmi rugalmasság alapköve.” (Susan David, Érzelmi rugalmasság, 49.o.)

Nemrég olvastam egy cikket a kiégés, a mentális egészség és a munkahely kapcsolatáról, amelyben a következő mondat gondolkoztatott el: „…a munkahelyed az idődért, a tapasztalatodért és a munkádért fizet, nem a lelkedért”. Az alap mondanivalóval még akár egyet is tudok érteni, annyival egészíteném ki, hogy a lelkedért közvetlenül nem. Mert szerencsére egyre inkább az tapasztaljuk, hogy a felelős munkahelyek elkezdtek erre is figyelmet, energiát és pénzt fordítani. Továbbá, hogyha a fizet szót kicsit másképpen értelmezzük, amennyiben kiégett, motiválatlan, alulteljesítő emberek fogják alkotni a csapatot, szervezetet, akkor fizetni majd eszerint kell.

A covid járvány okozta felfordulás kevés pozitívumának egyikeként élem meg, hogy akár egyéni, akár szervezeti szinten figyelmünk lett rá, és ”legális” lett a mentális egészségünkkel foglalkozni. Kezdik felismerni a munkáltatók, hogy az egészéges emberek egészséges csapatokat hoznak létre, az egészséges csapatok pedig egy egészséges szervezetet. Van olyan, hogy a szervezet ismeri fel, hogy az emberek fásultak, motiválatlanok, közel vannak a kiégéshez. S van, hogy a munkavállalók jelzik, hogy valami nem stimmel. A végeredmény szempontjából talán mindegy is, amennyiben elkezdődik a fejlődés, a tudatosság, a felelősségvállalás mind a három szinten.

Egészséges emberek

Sok szempontból megvizsgáltuk már, hogy mi kell ahhoz, hogy mentálisan rendben legyünk. Legyünk reziliensek, érzelmileg agilisak, és vannak arra is megfontolandó javaslatok, hogy hogyan legyünk boldogok!

Én inkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy az elsődleges felelősség nálunk van. A mi kezünkben van a lehetőség, hogy jól legyünk. Emellett támogathat a csapat minket, adhat a nekünk a cég lehetőséget, hogy részt vegyünk mondjuk egy stresszkezelő tréningen.

Ha nem vállalunk felelősséget magunkért, akkor azt is érdemes szem előtt tartanunk, hogy nem csak a saját egészségünknek ártunk. Mert fejlesztő szakemberként hiszem, hogy egy egészséges csapat, egy egészséges szervezet alappillérei az egészséges emberek.

Egészséges Csapatok

Én, mi abban hiszünk, hogy az egyének fejlődése hatással van csapatok működésére. Egy-egy egyéni szinten történő elmozdulás kiegyensúlyozottabbá, eredményesebbé, sikeresebbé teszi, teheti a csapatokat. 

Konkrétan kaptunk olyan visszajelzést egy ügyfelünktől, hogy azoknál a csapatoknál, ahol teamcoaching keretében foglalkoztunk a csapatok ”egészségével” érezhetően és mérhetően is nőtt a team spirit. Egy egészséges csapat pedig hozzájárul a szervezet sikeréhez és az egyének kiteljesedéséhez.

Egészséges Szervezet

Ahhoz, hogy mitől egészséges egy szervezet, három szempontot vennék figyelembe. Nem fontossági sorrendben: egyrészt el tudja látni az alapvető feladatát, úgy is fogalmazhatnék, kielégíti a vevői, ügyfelei szükségleteit. Másrészt ki tudja elégíteni a munkavállalói igényeket, ahogy egy kolleganőm fogalmazott: „…a munkahely nem az a hely lesz, ahol leadjuk a teljesítményünket és felvesszük a fizetésünk. Hanem a munkához kapcsolódik öröm, tanulás, fejlődés…”. S nem utolsó szempontként kielégíti a saját igényeit is, rentábilis, képes fejlődni, innovatív…

Azt gondolom, mind a három szint hatással van egymásra, és tudják egymást billenteni negatív vagy pozitív irányba. Mind a munkáltatói oldalnak, mind a munkavállalói oldalnak azt javaslom, legyen figyelmünk arra, hogy egészséges emberek között, egy egészséges csapat részeként, egy egészséges szervezetben dolgozhassunk.

Tasnádi Roland 
tréner, coach

Hogy biztosan ne maradj le semmiről, kövess minket a közösségi médiában is: Facebook, LinkedIn, Instagram oldalainkon, valamint látogass el Spotify csatornánkra, és keress minket a Meetup.com-on: Budapesten és Debrecenben!

Mindannyian boldog életről álmodunk. A boldogság élménye azonban mindenkinek mást jelent, mondhatnák azt is, hogy a boldogság nagyon szubjektív dolog.

Diener, a lelki jóllét kutatója, a boldogságot a jólléttel szinonim fogalomként határozta meg, amely még véletlenül sem összetévesztendő a jólét fogalmával. Előbbi olyan dolgokat foglal magába, mint a biztonság, az otthonosság, a meghittség, a „rendben vagyok érzését”, a boldogulás megélését. Utóbbi - azaz a jólét - létfeltételekre vonatkozik, arra, hogy valaki jólétben él, például nagy háza van, szép autója, vagy sok pénze.

Mindezek fényében lássuk, mi is az a 10 dolog, amivel a boldogságérzetünk fokozható! 

Bagdy Emőke „Hogyan lehetnénk boldogabbak” című könyvéből szemezgetve, a teljesség igénye nélkül szeretnék kiemelni megszívlelendő, a hétköznapokban alkalmazható gyakorlati tanácsokat. Talán még nem késő ezeket az új évi fogadalmak közé szokássá formálva beépíteni.

1. "Fejezzük ki a hálánkat, köszönetünket annak, akit ez megillet.”

Ezt rendszeresen ismételve gyakoroljuk huzamosabb ideig, például, hogy levelet írunk annak a személynek, akinek hálásak vagyunk valamiért. Az adott illetővel bizonyosan javulni fog a kommunikációnk, hiszen, ha köszönetet mondunk valakinek, onnantól kezdve másként fog hozzánk viszonyulni, de hólabdaeffektusként másokkal való kapcsolatainkra is pozitívan fog hatni, a kibocsátott pozitív energia által.

2. "Gyakoroljuk az optimizmust! Törekedjünk derűre, vidámságra, mosolyogjunk, nevessünk többet, mint eddig!”

Az optimista vagy pesszimista szemlélet nem neurológiai szinten meghatározott - ezt valamelyik, ránk erősebben ható szülőtől tanuljuk el. Ez azt jelenti, hogy korrigálható, rá tudjuk szoktatni magunkat a nyitottabb, bizakodó látásmódra. Erre egy gyakorlat, - mely Laura King, a Missouri Egyetem tanárának nevéhez köthető - azt kéri, írjunk magunknak egy levelet melynek címe: „A lehető legjobb jövőbeli énem.” Úgy írjunk ebben a levélben, mintha minden kitűzött távoli célunkat elértük volna, majd olvassuk el gyakran ezt a levelet. Ez segít fókuszban tartani önmagunkat és bizakodást hozhat nehezebb időkben is.

A kacagás, nevetés szintén vitalitásfokozó, növeli az immunrendszer működését, és az a jó benne, hogy az igazi nevetés „ragadós” - könnyen átragad a környezetre.

3. "Tegyünk jót másokkal! Ébresszük fel, erősítsük és gyakoroljuk, de tartsuk is határok között az altruizmust."  

Boldogságkutatások alapján mások segítése, támogatása fokozza a szubjektív jóllétérzését, és növeli az önértékelésünket.

Mint mindenben, a másokra való figyelésben is szükséges az egészséges egyensúly fenntartása. A túlzott altruizmus többek között a segítő szakmákban fordulhat könnyen elő, mások nagyfokú előtérbe helyezésével, a munkaalkoholizmussal, a túlzott bevonódással, mely már magát az adó felet meríti ki.

4. "Erősítsük szeretetkapcsolatainkat, családi, baráti és társas együttléteinket. Élvezzük és műveljük a társas támogatást.”

Az ember veleszületetten társas „falka” lény, a legnagyobb örömet és boldogságot a kapcsolatain keresztül, a kapcsolataiból meríti.  Ezekért érdemes a legtöbbet megtenni, a legtöbb áldozatot hozni. Ne feledkezzünk meg a hétköznapok nyomása alatt sem szeretteinkről, családtagjainkról, barátainkról, mert a befektetett idő és energia sokszorosan, jóllétünkben térül meg.

5. "Gyakoroljuk a testi érintés szeretetnyelvét.”

A számunkra jelentős személyekkel átélt érintés, ölelés, csók, hozzájárul az oxytocinhormon termeléséhez, melyet szeretethormonként is emlegetnek. Nem mellékesen erősíti az immunrendszert, csökkenteni a stresszt, és még számtalan bizonyított jó hatása van a működésünkre. Ne felejtsük, hogy napi négy ölelés szükséges ahhoz, hogy túléljünk, nyolc a szinten tartáshoz, és nagyjából tizenkettő ahhoz, hogy azt érezzük - boldogok vagyunk. Ez is azt bizonyítja: nem érdemes vele spórolnunk.

6. "Tanuljuk meg az ártó stresszekkel, sőt, krízisekkel való megküzdésnek először a személyes, saját magunkban történő feloldását…”

Számtalan lehetséges megoldás létezik a feszültségoldására figyelemeltérés útján, például film, zene, tánc, mozgás, séta, kirándulás, biciklizés. Pennebaker azt javasolja, hogy írjuk le bánatunkat. Panaszkodjuk ki magunkat, írjuk le, mi volt az értelme ennek az életünkben, mi az, amit ezáltal tanultunk meg. Ha megtanultuk, mit tehetünk magunkért, akkor tudjuk ezt továbbfejleszteni, arra az estre, ha kapcsolataink kerülnének válságba.

7. "A megbocsátás képességének gyakorlása, a bűntudatos vagy ellenséges érzések hordozásának megszüntetése.”

Kutatások bizonyítják, hogy az optimista ember immunrendszere jól működik és erős. Azonban az olyan „nehéz” érzés, mint a düh, szív és koszorúér-betegségek kialakulásában játszik szerepet. Daganatos betegségek kialakulásában oki tényezőjeként jelenik meg a megbocsátásképtelenség, vagy a bűntudat. Ezért is fontos ezekkel az érzésekkel „leszámolni”, hogy életünkben a jóllét irányába tudjunk haladni.

Bagdy Emőke további boldogsághoz vezető „parancsolatai”:

8. Legyenek céljaink, melyek irányába elköteleződünk.

9. Éljünk a jelenben, azaz ne a múlton rágódjunk vagy féljük a jövőt.

Utolsó, tizedik parancsolat: rendszeresen végezzünk testmozgást.

Ezek is mind azt bizonyítják, hogy igenis vannak eszközeink, igenis sokat tudunk tenni azért, hogy befolyásolni tudjuk jóllétünket. Ha eddig még nem tettük, érdemes elkezdeni, akár már ma.

Milyen a jó vezető?

Sok-sok éve keresik a szakemberek erre a kérdésre a választ, és ma már látjuk, hogy a világunk átalakulása, a munka világának változása, a technológia fejlődése, a viselkedéstudományi kutatások eredményei miatt a „jó vezető” fogalma folyamatosan változik. Újabbnál újabb kihívások érik a vezetőket, és csak az igazán jók képesek ezt lereagálni.  

Vannak olyan dologok a vezetés kapcsán – mint minden más kapcsán is - amik időtállóak, és függetlenek a változásoktól. Jim Collins, a vezetéstudomány egyik jelentős szakértője, a Jóból kiváló című könyvében ír az 5.szintű vezetésről. A könyv nem maszületett gondolatokat tartalmaz, a vezetéssel foglalkozók, a szervezetfejlesztők számára amolyan alapmű. Hitelét többek között annak köszönheti, hogy egy széleskörű, átfogó kutatás alapján írta meg a szerző.

Nézzük meg, mit is jelent az 5.szintű vezető fogalma?

Az „5. szint” kifejezés a tanulmányban beazonosított vezetői képességek hierarchiájának legmagasabb szintjére utal. 

Az 5. szintű vezető a személyes alázat és a szakmai eltökéltség paradox ötvözete. Ambíciózus, de ambíciója nem saját magára, hanem a vállalatára irányul. Az ilyen vezető duális karakter: alázat és akarat, szerénység és eltökéltség jellemzi. Visszafogott, ugyanakkor a vállalatát érintő kérdésekben a legnagyobb horderejű, legkeményebb döntésektől sem riad vissza. Az 5. szintű vezető sikerek esetén az ablakon kívülre tekint és a csapatának tulajdonítja. Amikor rosszul mennek a dolgok akkor tükörbe néz és önvizsgálatot tart.

Mit takar a másik négy réteg?

Collins szerint az 5. szintű vezető hordozza a másik 4 réteg jellemzőit is, amiket nem feltétlenül a piramisba rendezett sorrendben tanul meg, de végül minden szint a sajátjává válik:

Jim Collins és kutatócsapata nem az 5. szintű vezetést kereste, de a begyűjtött adatok egyértelműen meggyőzték őket a létezéséről. Azt is látták, hogy sok helyen hibát elkövetve csillogó-villogó sztármenedzsereket vesznek fel, háttérbe szorítva a potenciális 5. szintű vezetőket.

Ti ismertek 5.szintű vezetőt?

Márton Mónika
A Legacy ügyvezetője,
szervezetfejlesztő, tréner, coach

Hogy biztosan ne maradj le semmiről, kövess minket a közösségi médiában is: Facebook, LinkedIn, Instagram oldalainkon, valamint látogass el Spotify csatornánkra, és keress minket a Meetup.com-on: Budapesten és Debrecenben!

„Az az érzésem, Mónika, hogy kénytelen leszek szembenézni olyan hiedelmeimmel, berögződéseimmel, szokásaimmal, vagy akár emlékeimmel is, amikkel talán soha nem akartam… De most muszáj leszek, hisz ez egy olyan durva önismereti út, ahol ezekkel kezdenem kell valamit.”

Az iménti néhány gondolat nem szó szerinti idézése annak, amit Márton Mónika kolléganőmnek mondtam egy beszélgetésünk alkalmával, de az idézőjelekkel szerettem volna azt érzékeltetni, hogy ez a pár mondat már elhangzott hasonló formában. Ez a blog most arról fog szólni, mi váltotta azt ki belőlem, hogy ezt mondjam.

Az önismeret, mint téma, két szempontból is aktuális számomra. Egyrészt nyakunkon a tél, ami az emberek többségének – és személy szerint nekem is – azt jelenti, hogy a tavaszi, nyári időszakhoz viszonyítva többet leszek otthon, élvezem az otthon melegét, ténylegesen és átvitt értelemben is. Egyre kevesebb – erősen nullához konvergál az a kevesebb – szabadtéri programot fogok szervezni, a hideg, a korai sötétedés, a csípős szél miatt. Az évnek ez az időszaka már kevésbé a pörgésről, a fesztiválokról, a nyaralásról szól, sokkal inkább a bekuckózásról, a töltődésről, a nyugalomról, a befelé történő fókuszálásról, a magamra való odafigyelésről. Éljen az én-idő!

A természeti, időjárási változásokhoz való alkalmazkodáson túl az is önreflexióra késztet, hogy jelenleg én is résztvevőként vagyok jelen a Legacy coachképzésén. Az első modulon a coaching alapjairól tanultunk, a második alkalommal pedig az önismeret és az önreflexió volt porondon. Szóval a tanulási folyamat elején járunk, de az már ennyi idő alatt is elég egyértelművé vált, hogy az önismeret iszonyat nagy hangsúlyt kap ebben a képzésben. Igazából ezt eddig is tudtam, és megértettem azt, hogy nekem lesz jobb, ha minél inkább tisztábban látom saját magam, mind magánemberként, mind pedig trénerként, fejlesztő szakemberként… De ez most valahogy mégis máshogy érintett. Ott ültem a teremben, 11 olyan emberrel, akiket összesen 4 napja ismerek és mégis olyan felismeréseim voltak magammal, a működésemmel kapcsolatban, hogy leesett az állam. Nagyon jó érzés volt megtalálni a választ egy olyan kérdésre, ami régóta foglalkoztatott, megkönnyebbültem.

Ott és akkor, a beszélgetések forgatagában, az események lendületében büszke voltam magamra, hogy volt elég bátorságom olyan személyes dolgokat megosztani másokkal, amikről nem feltétlen mesél szívesen az ember néhány nap ismeretség után. De nem bántam meg, hisz végeredményben az önismeretem ezáltal is fejlődött, kicsit tágítottam a komfortzónámat, és azért mentem oda, mert fejlődni szeretnék.

De ugyanott és utána?! Amikor véget ért a tréning, az ajtónál sorra köszöntek el a csoporttársaim. Mónika a tréningteremben pakolt. Már egyre kisebb volt a zaj körülöttem, és egyre nagyobb a fejemben… Amikor magamra maradtam a gondolataimmal, a felismerésekkel, akkor döbbentem rá, hogy ez mennyire nehéz út lesz. Aztán betoppant Mónika ebbe a csendbe, és kérdezte, hogy „na, milyen volt a mai nap?”. Erre a kérdésre feleltem azt neki, amit idéztem az írásom legelején…

Hazafelé autózva két gondolat kristályosodott ki a fejemben:

• Adott egyfajta stabilitást, biztonságot az, hogy tudatosítottam, hogy mi hogyan hatott rám a múltban, miért úgy válaszoltam, viselkedtem. Levontam a következtetést, hogy ha legközelebb hasonló szituációba kerülök, legalább ugyanazt a hibát ne kövessem el. Valószínűleg nem lesz tökéletes már első próbálkozásra, de gyakorlat teszi a mestert.
• A magabiztosabb fellépésen túl abban a tekintetben is hasznos az önismeret, hogy minél tisztábban látom magam, annál egyszerűbb jól karbantartani saját magam, testileg és szellemileg is. Hamarabb észreveszem, ha kezdenek merülni az elemek, és szükséges beiktatni egy kis töltődést. Az elmúlt másfél, változásokkal bőségesen teli évben sokfelől hallottam, láttam, és tapasztaltam is, hogy az emberek elfáradtak a folyamatos bizonytalanságban. Mostanában sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a mentális jól-létre, így erre én is odafigyelek.

Szerintem kell legyen egy bizonyos érettségi szintje az embernek, és bátorsága is ahhoz, hogy belevágjon. Habár az út, ami önmagamhoz vezet, girbe-gurba, göröngyös, olykor éles kanyarokkal tarkított, máskor szakadékokhoz közelít, de sohasem unalmas! Azt hiszem, megéri!

Mostanában egyre nagyobb figyelmet kap az emberek jólléte, ellenállóképessége. Nem véletlenül, hiszen folyton változó világunk és az utóbbi idők kihívásai újra és újra próbára teszik stabilitásunkat, helytállásunkat. Kollégám, Tasnádi Roland múltheti Jóllét - jól lenni a jó létben című blogpostja a mentális ellenállóképességet járta körbe. Ezt a gondolatot továbbgörgetve érdemes megvizsgálnunk az érzelmi oldalt is. Jöjjön hát az érzelmi agilitás! Pontosan mit jelent? Mire is jó? És hogy jön ehhez a „horogra akadás”?

Susan David, író és pszichológus, Érzelmi rugalmasság című könyvében járja körbe a témát. Köztudott, hogy érzelmeink, ha akarjuk, ha nem, adottak. Ezek a külvilágból jövő ingerekre adott zsigeri reakcióink. Érzelmeink a kívülről jövő információ hatására testi válaszokat generálnak (pl. szaporább szívverés, izmok befeszülése vagy éppen ellazulása stb.), így hangolva össze viselkedésünket egy-egy helyzettel. Néhány esetben helyesen „súgnak” az érzéseink (pl. megérezzük, ha valaki hazudik), de vannak helyzetek, amikor viszont régi történeteket hoznak elő bennünk (pl. egy kellemetlenül elsült helyzet ugrik be, vagy amikor pórul jártunk valós érzelmeink kifejezésével). Ezeknek a régi történeteknek a beúszásával torzul bennünk az adott helyzet észlelése, ami pedig kihatással lesz a helyzetre adott válaszreakciónkra is.

Ezzel kapcsolatban napestig sorolhatnánk a példákat és a tapasztalatokat, viszont, hogy átlássuk a folyamatot, a következményre érdemes inkább fókuszálnunk. Az érzelmeket többnyire „problémásnak” tartjuk, és valamilyen módon torzítjuk, elnyomjuk őket, vagy olyan is van, hogy mindenféle tudatosság nélkül, zsigerből, automatikusan reagálunk helyzetekre. Ebből a másik fél csak annyit érzékel, hogy egy egyszerű kérdésre, megjegyzésre furán reagálunk. Nesze neked hiteles érzelmi válasz! Egy biztos: ha szeretnénk egy fokkal többet tudni érzelmeinkről, esetleg felismerni és elfogadni őket, óhatatlanul foglalkoznunk kell velük.

Ehhez társul az agilitás, ami jelen esetben reakcióink merevségét hivatott felszámolni. Segít, hogy egy-egy új helyzetre valamilyen korábbról berögzült séma helyett sokkal ügyesebben, hitelesebben reagálhassunk.

Összekapcsolva a két gondolatot, az érzelmi agilitás (emotional agility) azt jelenti, hogy kívülről érkező ingerekre, az érzelmi rendszerünk jelzéseire higgadtabban, tudatosabban reagálunk. Mindezt úgy, hogy időben felismerjük és elfogadjuk az érzéseinket (legyen az bármilyen). Jól hangzik, igaz?

De mindehhez hogyan kapcsolódik a címben szereplő horogra akadás?

Ehhez górcső alá kell vennünk elménket, amit Susan David egyszerűen „egy hatalmas értelmező gépnek” hív, hiszen a nap minden pillanatában értelmezi, dekódolja a világból érkező jeleket, legyenek azok látható, tapintható, hallható, vagy egyéb módon érzékelhető dolgok. Az értelmezésből pedig történet kerekedik. Ezek belső kommentek, monológok, amiket többségünk lefolytat magában, és alapvetően van szerepük, céljuk: méghozzá tapasztalataink rendezése. Viszont a veszély abban rejlik, hogy egyedi értelmezéseinket többségében valóságnak fogjunk fel, anélkül, hogy megkérdőjeleznénk őket. Ezek között van mindenféle, pozitívak és negatívak egyaránt, egy biztos, nem érzelem és nem ítélkezésmentesek. Az, hogy „Ma nem mentem el bevásárolni.” egy ítélkezésmentes, egyszerű kijelentés. De ha hozzáteszem, hogy „Sajnos ma nem mentem el bevásárolni, mert túlóráznom kellett.”, akkor már társul hozzá egy érzés is. És gyakran ezt a gondolatmenetet még tovább színezzük: „Rosszul mértem fel, hogy mennyi fog a mai napba beleférni. Ráadásul a munkahelyem még ki is használ. Egy lúzer vagyok.” És már elég messze kerültünk a „Ma nem mentem el bevásárolni.” kiinduló gondolattól.

 Így alakulnak ki a meggyőződéseink, berögződéseink is. Pl. „Gyerekkoromban a testvérem kinevetett, amikor meglátott, hogy magamban táncolok a rádióban szóló zenére. Biztosan nem vagyok elég jó táncos.” A magunkat akadályozó önnarratíváink is ilyen automatikusan fogalmazódnak meg. Pl. Ha valakit a cégnél előléptetnek. „Én nem vagyok elég jó. Engem mikor fognak már?” Vagy nehéz, új feladat esetén: „Ez nekem nem fog menni. Kudarcot vallok, ki fognak rúgni.”

De hogyan is jutunk el a tényektől a horogig? „Csigabiga gyere ki, ……”. Ugye rögtön jön az automatikus válasz: „ég a házad ideki”. Ennyire egyszerűen, direkt gondolkodás nélkül kúsznak be a válaszok, monológok, gondolatok. Jól látható, hogy a horogra akadás szinte elkerülhetetlen.

A horogra akadás folyamata tehát:

1. Adott a belső monológ, amire felfigyelünk és a gondolatainkat tényeknek tekintjük.
2. Ehhez jön egy kiszínezett gondolattársítás, amikor is a monológunk kapcsán eszünkbe jutnak emlékek, képek, szimbólumok.
3. Hozzá kapcsolódnak az érzelmek, mert a saját gondolatainkhoz nem tudunk érzelemmentesen állni.

De mi a teendő ilyenkor? Mit tudunk tenni, hogy ha horogra is akadunk, ezt minél hamarabb felismerjük és tegyünk ellene?

„Ki van a nyeregben, az elmélkedő vagy a gondolat?” (38.o.)

Ahhoz, hogy vissza tudjunk ülni a nyeregbe, az írónő szerint a gondolatok feldolgozási módján kell változtatni. Az ehhez elvezető út azzal kezdődik, hogy felismerjük, hogy horogra akadtunk, aztán szembenézzünk vele. Hátralépünk és ítélkezésmentesen, tényszerűen igyekszünk ránézni az általunk teremtett helyzetre. Ehhez biztosan kell majd több lépésnyi távolság, és az, hogy képesek legyünk a perspektívánkon tágítani. Csak ezt követően válik lehetővé, hogy előre tekintsünk és megpróbáljuk megtalálni a saját utunkat, megoldásainkat, és csak ezután következhet a továbblépés.

A könyvet olvasva én könnyen tudtam azonosulni mind a horogra akadással, mind pedig a javasolt megoldással, köszönhetően a nagyon is életszagú példáknak. Természetesen, mindez leírva nagyon egyszerűen hangzik. Ez a valóságban sok gyakorlást igénylő folyamat, melynek köszönhetően elérhető az érzelmi agilitás. Hiszem, hogy megéri a belefektetett energia, és végül egy hatékony eszközt tudunk magunkénak, mellyel könnyebben tudjuk venni a mindennapi akadályokat.

Nagyon adná magát, hogy a cím alapján jól kivesézzük a Well-being fogalmát. Egy eddig soha nem nézett szemszögből megvizsgáljuk, értelmezzük, megrágjuk, kiköpjük és a végén megállapítjuk, hogy milyen jó és, hogy kell!

Merthogy kell! Egyre több cégnél, iparágtól függetlenül tapasztaljuk azt a kollegákkal, hogy az egyének, a csapatok, de akár komplett vezetői rétegek fáradtak, enerváltak és több mindenre panaszkodnak, mint úgy általában.

Szóval nem kérdés, hogy kell, és talán jobban, mint amikor ez a fogalom és az emögött húzódó munkaadói szemlélet kezdett beszivárogni munka világába.

Egy 2016-os konferencián, ahol még csak egy kezdeti stádiumban lévő HR ”eszközként” beszélnek külön témaként a vállalati jólétről, akkor még kifejezetten csak a munkáltatói oldal felelősségét taglalják. Kihangsúlyozva, hogy a munkaadó érdeke, hogy gondoskodjon dolgozója jólétéről: legyen természetes fény az íróasztalnál, pihenőszoba, távmunka lehetőség, belső terek kialakítása, kaja, pia.

Az egyén, a dolgozó felelőssége még bőven nem jelenik meg, pedig szerintem felelősséggel tartozunk mi is, hogy jól legyünk. Hiszen amikor egymás tenyerébe csapunk a munkáltatónkkal, akkor ők a legjobb formánkat veszik meg. Mi meg azt ”ígérjük” a legjobb formánkat fogjuk hozni.

Márton Mónika, kolleganőm írt már róla egy korábbi blogban, bemutatva a PERMA modellen keresztül, hogyan legyünk boldogok. Én arról osztom meg a gondolataimat, hogy szerintem mi kell ahhoz még, hogy a modellben megfogalmazott komponenseket működtetni tudjuk, ez a mentális ellenálló képesség.

Egy cikket olvastam a téma egy kiemelkedő alakjától. Dr. Tomabechi Hideto egy japán agykutató, az emberi tudathoz tartozó területek szaktekintélye. Ebben a cikkben azt mondta, hogy vannak bizonyos pszichés funkciók, amik edzik és fejlesztik a mentális ellenálló képességet. Ezek közül én 3-at emelnék ki.

Rugalmaság

Azért tartom fontosnak megemlíteni, mert szerintem az egyik nagyon fontos mentális képességünk a pszichés rugalmasság. Ez az a rugalmas alkalmazkodó képesség, ami nem engedi, hogy összeomoljunk egy-egy nehéz helyzet alatt. Biztos sokaknak eszébe jut a reziliencia szó, és valóban van hasonlóság Dr. Tomabechi értelmezése és a reziliencia általános jelentése között. Annyival egészíti ki, hogy az az agy, amelyik nem csak rugalmasan, hanem spontán is képes reagálni, nagy szolgálatot tesz a mentális jóllétnek.

Spontaneitás

A mentális jóllét tekintetében ezt úgy kell értelmezni, hogy engedjük magunkat átadni a helyzetnek, engedjük meg magunknak, hogy megérintsen minden olyan körülmény, ami az adott helyzethez tartozik. Ez nem könnyű, hiszen ehhez az kell, hogy képesek legyünk minden stresszes helyzetben a komfort zónákban maradni. Ezzel biztosítva a biztonságérzetet magunk számára.

Van helye annak is, és kell is, hogy kilépjünk a komfort zónánkból, hiszen sokszor az kell, hogy ki tudjunk lépni az adott stresszes helyzetből. Olykor ehhez bizony kreatívnak is kell lenni.

Kreativitás

A kreativitás által tudunk olyan ötleteket, gondolatokat, megoldásokat létrehozni, amelyekre korábban nem voltunk képesek. Ezek nem mindig jó, vagy hasznos ötletek, hanem egy új látásmód, vagy egy új megközelítés, amely számunkra eddig ”elérhetetlen” volt.

Dr. Tomabechi azt mondja a kreativitásról, hogy akkor van jelentősége, amikor nagyobb szakadék van a jelenlegi komfortzónánk és a céljaink komfortzónája között. A kreativitás hozza létre a hidat a szakadék fölött. A múltad alapján ezeket a helyzeteket korábban nem tudtad volna megoldani, a kreativitás által tudsz ezekre megoldást találni. Ehhez viszont meg kell engedned magadnak, hogy megéld az adott helyzetet, mert így fog beindulni a kreativitásod.

Azt gondolom, hogy manapság a mentális állóképesség egy fokkal már fontosabb, mint a fizikai. Egyrészt, az már szinte nyílt titok, hogy a mentális, lelki jóllétünk hatással van a fizikaira. Másrészt, mentálisan minden nap harcol az ember.

Azok az idők jönnek, amikor meg kell tanulnunk jól lenni!

Tasnádi Roland 
tréner, coach

Ha szeretnél többet hallani a témáról, vegyél részt MEETUP-unkon november 23-án!

Hogy biztosan ne maradj le semmiről, kövess minket a közösségi médiában is: Facebook, LinkedIn, Instagram oldalainkon, valamint látogass el Spotify csatornánkra, és keress minket a Meetup.com-on: Budapesten és Debrecenben!

Észrevettem, hogy vannak olyan megbeszélések, ami után a résztvevők olyan dolgokra kérdeznek rá, olyan dolgokat mondanak, ami nekem fel sem tűnt. Ez egy időben felettébb zavart, és magamban kezdtem keresni a „hibát”: vajon nem figyeltem? Hogy nézhettünk ennyire más mozit, nem ugyanazon a megbeszélésen ültünk? Hogy lehetek én jó fejlesztő szakember, ha ezt sem vettem észre? – ilyen, és hasonló kérdések cikáztak bennem. De mégis, hogy lehet? A teljesség igénye nélkül az alábbi főbb gondolatok fogalmazódtak meg azóta bennem.

Azt, hogy mit hallunk meg, mi hangosodik ki számunkra, függ attól, hogy:

• milyen az életszemléletünk: hogyan viszonyulunk az élethez, magunkhoz, embertársainkhoz, pl. mi az élet célja, mi a szerepünk benne, milyen az emberképünk,
• milyen értékeket vallunk és élünk: mi az, amiben hiszünk, mi az, amiért kiállunk és képviseljük azt,
• mit élünk meg, ha a fentiek sérülnek, ha valaki akarva-akaratlanul nem tartja tiszteletben,
• aktuálisan mi foglalkoztat bennünket, hova helyezzük a fókuszunk,
• milyen mértékű elfogadás van bennünk az adott helyzettel, személlyel kapcsolatban,
• mennyire tudunk jelen lenni, milyen lelkiállapotban vagyunk.

Ezek a felismerések kicsit megnyugtattak. Ugyanakkor emlékeztetettek arra, hogy mennyire fontos a pontos megfogalmazás, visszakérdezés, összefoglalás, a másik „működésének” ismerete.

Jó, jó értem én, de mit tehetek, hogy egyre „tisztábban” jusson el hozzám a valódi üzenet? További támpontokat adott - a coaching tanulmányaim során megismert - adat-értelmezés-ítélet megközelítése, és a tudatos jelenlét.

Elkezdtem ezeket gyakorolni, tudatosabban jelen lenni a megbeszéléseken. Már nemcsak azt követtem, hogy mi a beszélgetés célja, mik a főbb pontjai (szerintem), mi a következő lépés, konklúzió, hanem azt is, hogy mi történik a megbeszélés alatt. (Ez főképp a számomra kevésbé izgalmas beszélgetéseket helyezte más megvilágításba.)

Külső, belső adatokat gyűjtöttem. Ez az elején nehezen ment, de gyakorlással lassan belejöttem.

A külső adatok, olyan tényszerű dolgok, melyek megfigyelhetőek, nem társul hozzájuk ítélet, vélemény – visszaadom, ami van, úgy, ahogy van. Ilyen adat volt például, hogy ki mit mondott, ki mit csinált (pl. ásított egyet, 3 perc alatt ötször nézett rá a telefonjára, mikor felszólalt, kihúzta magát, gyorsabban vette a levegőt stb.).

A belső adatok azok, amelyek azt mutatják, hogy amit láttam, hallottam, mit észleltem a külvilágból, hogyan hatott rám, mit váltott ki belőlem – vélemény, magyarázat nélkül, az érzéseink, érzetünk. Ilyen pl. amikor azt mondta, hogy… - elkalandoztak a gondolataim, szaporábban vert a szívem, boldogságot éreztem, mély lélegzetet kellett vennem stb.

Miben segítettek ezek a megfigyelések? Abban, hogy amikor látok, hallok, észlelek valamit, akkor abból ne vonjak le rögtön következtetést, ne értelmezzem. Ne az automatikusan bekapcsolódó múltbeli tapasztalataim, szűrőim alapján vélt jelentést tulajdonítsam neki. Először győződjek meg róla, hogy az értelmezésem megfelelő (ha célom az értelmezés).

Ezzel jól el lehet játszani, alternatívákat kigondolni... Ha például maradunk a „3 perc alatt ötször nézte meg a telefonját” példánál, akkor az az automatikus válaszom, hogy nagyon unja a megbeszélést és nézi, mikor lesz már vége. De mi van, ha azt nézi, mikor kerül sorra, vagy vár egy fontos üzenetet, vagy ő is adatokat gyűjt valakiről…? Ugye, mennyi minden lehet? És még folytathatnánk… Persze lehet több adatunk, ami egy-egy értelmezésben megerősíthet minket.

Sajnos, ha nem figyelünk, akkor van, hogy az értelmezéseknél nem állunk meg és ítélkezünk. Megcímkézzük az adott embert, „rásütjük”, hogy milyen is ő, akár úgy is, hogy alig észleltük őt. Jelen példánál maradva azt mondhatnám, hogy ez az ember tapintatlan és bunkó, mert a megbeszélés alatt végig a telefonját nézegette. Valószínűleg mindenkivel előfordult már, hogy akarva akaratlanul eljutott idáig…

És hogy jön mindez az eredeti kérdésemhez? Megerősített abban, hogy a külvilág ingerei, egymás megnyilvánulásai milyen színes palettán, különbözőképpen jutnak el hozzánk, és hogy mielőtt levonnánk egy-egy szerintünk helyesnek vélt következtetést, ne adj Isten ítélkeznénk, mennyire fontos, hogy meggyőződjünk a feltételezéseink helyességéről. Tágítsuk a határainkat, tudatosan válasszuk el a tényeket a ránk gyakorolt hatásaiktól. Ha pedig megbeszélést vezetünk, foglaljuk össze és emeljük ki a főbb üzeneteket, kérdezzünk vissza, hogy csökkentsük a párhuzamos mozikat.

Ha eljutottál a cikk végére, akkor már biztos lett a cikkel kapcsolatban külső, belső adatod. Lehet, már értelmezésed is született, esetleg ítélkeztél? Hogy vagy most ezzel?

Zsuppán Zuzsanna
szervezetfejlesztő, buisness coach

Hogy biztosan ne maradj le semmiről, kövess minket a közösségi médiában is: Facebook, LinkedIn, Instagram oldalainkon, valamint látogass el Spotify csatornánkra, és keress minket a Meetup.com-on: Budapesten és Debrecenben!